-Mit?-kérdeztem.
-Aznap, amikor elütöttek. Akkor nem véletlen baleset volt.
-Mi?-néztem rá meredten.
-Gyere.-húzott ki a bejárat elé.
-Na mondd!-mondtam, miközben lesöpörtem a padról a havat. Leültünk rá és Hope a fehér kis pöttyöket nézte, amint estek le az égből.
-Tudom ki ütött el.-hajtotta le a fejét.
-Ki?-néztem rá ijedten.
-Az apád.-mondta ki.
-Az nem lehet! Tuti összetéveszted valakivel!-próbáltam valamit reagálni.
-Nem!-kiáltott rám. -Ő volt az!-mondta kicsit halkabban.
-De mért tette volna?
-Mert apud és köztem volt valami.-kezdte a meséjét.-Azaz már több mint 4 éve. És az is megvolt.
-Lefeküdtél az apámmal?-néztem rá.
-Igen, de....
-Nincs semmi de!-kiáltottam rá hirtelen sírásban kitörve. -Egy kurva vagy! Eddig megértettem, hogy a suliban kefélgetsz összevissza, de hogy az apámmal. 4éve!-üvöltöztem vele és elindultam a ház felé.
-Várj!-fogta meg a kezem.-Hadd mondjam végig.
-Van 1 perced!
-Azért ütött el, mert elakartam mondani 3 évvel ezelőtt, de ő nem engedte és amikor elment, mi még tartottuk a kapcsolatot. Tavaly a zebra előtt, amikor kérdezted kivel SMS-ek akkor apudnak írtam, hogy elmondom neked és megírtam neki azt is, hogy hol vagyunk. Biztos a közelben volt, és ahogy siettem át a zöld lámpánál akkor elütött, nehogy megtudd az igazat.-fejezte be.
-Szóval te el akartad mondani?-néztem rá könnyes szemekkel.
-Igen.-bólogatott és épp jött haza a sötétben apa. Elindultam felé, majd amikor oda értem megálltam előtte.
-Szia kosaras. Te nem fá....-kezdte el, de adtam neki egy jobbost, amitől a kézfejemen felrepedt a bőr és elkezdett vérezni. Apa a kezemből áradozó vért nézte.
-Ez meg mi volt?-nézett rám, majd vett egy nagy levegőt és újra a kézfejemet nézte.
-Te tetted!-kezdtem felemelni a hangom.
-Mit?-nézett rám mosolyogva.
-Hope balesete. Te ütötted el.-mondtam halkan.
-Ja, hogy azt a kis ribancot.-törölte meg a szája szélét és közeledni kezdett felém.
-Hope!-kiáltottam és a barátnőm felé szaladtam, aki a bejáratnál állt. -Nyisd ki!-kiáltottam futás közben. Ő kinyitotta a bejárati ajtót, majd belépett. Utána én is beestem és gyorsan bezártam az ajtót.
-Mindenki a hátsó ablakon meneküljön!-kiáltottam anyunak és Calebnek, akik a fánál beszélgettek.
-Mért?-néztek rám és Hopera.
-Erre nincs...-mondtam, de áttörte a falat. Hologróf testben.
-Mondtam.-kiáltott Hope, és anya döbbenten nézett apára. Mozdulni nem tudott, de vett egy nagy levegőt és odasétált apához.
-Szóval igaz?-simított végig apa arcán.
-Te tudtad?-néztem rá.
-Most mondta Caleb. -és a barátomra nézett. -Vidd ki hátul őket.-utasította anya és a barátom gyorsan be vitt minket a szobámba.
-Le kell mennünk anyáért!-kiáltottam.
-Neki már vége.-mondta szomorúan Caleb.
-Mi? Ugye nem ő volt az a lány?
-De igen. Sajnálom.-hajtotta le a fejét.
-Jobb lenne ha mennénk.-mondta Hope a párkányról lógva.
-Igaza van.-szólalt meg Caleb és megszorította a kezemet, majd Hope-ot is felkapta és levitt minket. Amint leértünk átváltozott eredeti testébe és elrepültünk egy lepusztult panelházba.
-Itt leszünk addig, amíg meg nem oldódnak meg a dolgok.-ült le a földre Caleb.
-Akkor anya most meghalt?-néztem bele a barátom csillogó, barna szemeibe.
Igent bólintott, rajtam meg kijött a síróroham. Szemeimből folytak a könnyek, amik elárasztották arcomat.
Le ültem Caleb mellé és fejemet a vállára raktam. Ő felemelte és megtörölte arcomat.
-Gyönyörű szemed van.-nézett barna szemeimbe, amik a sírástól csillogtak, mint a gyémánt.
-Itt mindennek vége?-kérdezte Hope, miközben az ablakból nézte a szakadó havat. Hihetetlen, hogy minden évben képes megnézni naponta, vagy 1 órán keresztül a szakadó hópelyheket.
-Reméljük.-szorított magához Caleb.
-Még nem!-mondtam egy szipogás kíséretében.-Megölöm az apámat, bármi is legyen. Vagy én halok meg vagy ő, de el kell dönteni, hogy ki lesz a nyertes.
Íratkozzatok fel, komizzatok és pipáljatok!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése