Senki nem mozdult semmit, majd gondoltam léptem egyet, mire mindenki lépett egyet.
-Wáh!-kiáltottam.
-Te meg mit csinálsz?-kérdezte Hope.
-Nem tudom. Mindig ki akartam próbálni.-néztem mosolyogva.
-Szerintem szexi.-kacsintott rám Caleb.
-Ti még a halál előtt is, így viselkedtek?-sóhajtott a volt apám.
-Mért sírnunk kéne?-vágtam vissza flegmán.
-Hát én ezt nem bírom tovább.-mondta idegesen. -Wáh!-futott felénk, amire mindenki elkezdte ugyanazt csinálni, mint ő.
-Látod!- Ők is azt csinálják.-kezdtem nevetni, majd vettem egy nagy levegőt és harci pózt vettem fel.
-Állj!-szólt közbe egy női hang, amikor megakartam ütni pont az első hologrófot, ami velem szemben volt. -Mondtam, hogy nem öljük meg őket. -lépett előre a trónon ülő nő.
-Kik vagytok ti?-simított végig Hope haján.
-Hát ti loptatok el és hoztatok el ebbe a dimenzióba, szóval valószínűleg ottani lakosok.-mondtam neki bunkón.
-Te neked aztán van merszed.-lépett elém.
-Angel ne!-suttogta a fülembe Caleb.
-Mért ki ez?-néztem rá.
-A császárnőnk.
-Úgy ahogy mondja.-hajolt bele az arcomba
-Jó! Megértettem.-léptem hátrébb. Most valamiért jó lett a kedvem. Valójában mindig úgy akartam meghalni, hogy jó kedvem lesz és lehet ez miatt vagyok így felpörögve. Mondjuk általában sem vagyok az a depizős, síros kislány. Mindig a jót keresem a dolgokban. Néha nem is lehet bennük találni. Akkor csinálok egyet.
Ebben mondjuk azt lehet jónak nevezni, hogy az elhunyt, legjobb barátnőmmel és a hologróf barátommal állok a vég előtt.
-Öljétek meg őket!-lépett el tőlünk a császárnő és mindegyik lassan közeledik felénk.
-Hát itt a vég.-ment el a kedvem és megszorítottam a két társamnak a kezét.
-Ez mi?-nézett le Caleb a karomra, amire a gyűrűt húzta fel. A fekete ékszerből fehér hamu kerekedik fel a karomon, végig a felső testemen, majd mindenhol.
-Angel!-kiáltott Hope, de nem láttam semmit, mert a hamu, köddé vált. Én a levegőben vagyok, de fogalmam sincs hogy kerültem oda.
Mikor leérkeztem a földre mindenki engem nézett.
-Ez nem lehet! -lépett elő a volt apám.-De az anyád volt.
-Mi?-kérdeztem és magamat kezdtem nézni. Teljesen fehér vagyok. Fehér szárnyak, egy fehér jogar a kezemben a tetején kék smaragddal és egy kis valami takart el épp hogy csak.
-Caleb!-néztem rá.
-Te vagy.-nézett mosolyogva.-Én tudtam, hogy te vagy.
-De mi?-léptem elé és mélyen néztem csillogó, barna szemeibe.
-Te vagy a proféciából a lány.-szorította meg a kezem.
-Akkor én fogok végezni veletek?-könnyeztek be a szemeim.
Ekkor elnézett és Hope mögé lépett.
-Caleb!
Nem mondott semmit és a hátam mögött lévő hologrófokat néztem, akik kezdtek hátrálni tőlem.
-De nekem fogalmam sincs hogy kell ezt használni!-nyújtottam előre a botot, amiből egy hatalmas fénycsóva jött ki. Nem láttam semmit, annyira szikrázott, majd amire eltűnt egy csomó hologróf eltűnt.
-Mi? Szóval a fény öl meg titeket?
-Nem.-mondta apa. Csak hogy utoljára így szólíthassam. - A te erőd. De nem mindenkit. -és lassan közeledni kezdett felém.
-Hát ennyi volt az apa lánya szeretet.-szúrtam át a jogart rajta, amikor elém ért. A hasából fénycsóvák jöttek ki és utoljára őszintén rám nézett.
-Azért én még mindig szeretlek.-esett össze.
-Ezzel már elkéstél.-adtam neki pár könnyet és Hope mellém lépet.
-Így jobb lesz.-fogta meg a kezem.
-Na végezzünk a többivel is.-mosolyogtam rá és közéjük rohantam. Úgy használtam a botot fegyverként, mint ahogy soha nem gondoltam volna.
Olyanok voltak mintha nem is akarnának küzdeni.
Mikor már csak egy maradt Hope mellém lépett.
-Őt én.-vette el a jogaromat és Justin elé lépett. -Ha már úgy is meg kell haljak, akkor haljunk meg együtt.-döfte át a botot Justinon.
-Így nem mi halunk meg, hanem ő.-esett össze és Hope visszaadta a fegyvert.
-Hát mostanra tényleg itt a vég.-ölelt magához.
-De mi? Nyertünk! Nincs vég.-simítottam meg arcát, ami hirtelen csupa könny lett.
-Nem!-mondta mosolyogva.-Engem Justin ereje tartott életbe. Mivel ő meghalt, én is ezzel a sorssal fogok elmenni innen.
-Ne ne ne! Kérlek ne!-mondtam sírásba kitörve és a kezét megszorítottam mikor a palota széléhez indult, hogy leugorjon.
-Nem hagyom hogy megint itt hagyj!-kiáltottam rá.
-Már késő.-mosolygott rám és az ujjaitól kezdve kezdett kék csillámmá válni.
-Hope ne ne ne!-kiáltottam hatalmas könnyeket dobálva.
-Szeretlek Angel. Te voltál én, te leszel én. Én voltam veled, de soha nem lehettem olyan mint te. Szia.-esett le háttal a palóta tetejéről, majd egy nagy kék csillogás felment a mennybe.
A sírástól a földön hevertem.
-Már jobb helyen van.-ölelt magához Caleb.
-Te ugye itt maradsz velem?-néztem rá.
-Sajnálom.-állított fel a földről.
-De miért?
-Mert ha a prófécia nem tejesül, akkor a lány meghal. És inkább haljak meg én.
-Nem nem nem!-nyomtam bele testem a felsőtestébe. -Nem hagyom hogy te is el menny!
-Sajnos nem tehetünk ellene. Csak gondolj rá úgy, hogy vége. Minden békés és engem soha nem ismertél.-mosolygott rám, de szemeiből áradtak a könnyek.
-De nem tudom elfelejteni azt akivel kellene élnem a jövőt.-tettem a jobb kézfejét arcomhoz.
Ez esetben.-levette a pólóját, ami feszült testéhez. -Ezt tartsd meg.-adta a kezembe, de nem vettem el.
Nyújtottam az alkaromat, hogy megértse mit akarok.
-Te hülye vagy.-mondta két szipogás között és felkötötte a kezemre, mint a moziba.
-Mért te annyira okos vagy?-vágtam rá.
-Hiányozni fogsz.-döntötte fejét a vállamra és szemeiből jobban folytak a könnyek, mint az enyémből.
-Szeretlek!-húztam végig a kezemet mellizmán, de még így is éreztem szívének ritmusát.
-Helyes!-mosolygott rám.-Szia.
-Szia.-törtem ki nagy sírásba és átdöftem a hasát.
Még egy utolsó pillanatra felnézett rám.
-Még mindig neked van a leggyönyörűbb szemed.-mosolygott és eldőlt.
Egy ideig néma csendben tartottam a levegőben, majd mikor ránéztem vele együtt dőltem a földre.
-Ne!-kiáltottam. A könnyeimet ontottam testére.
-Jól vagy?-kérdezte Adam a felső bejáratnak támaszkodva.
-Meghalt.-hajoltam a test felé és sírtam.
-Ennek így kellett történnie.-ölelt meg hátulról.
2013. december 22., vasárnap
2013. december 18., szerda
December 31.
-Mi? Miről beszél ez Hope?-néztem rá kidüledt szemekkel.
-Óhh!-csodálkozott a hologróf.
-Justin hagyd abba!-mondta Caleb idegesen.
-Te honnan tudod, hogy hogy hívják?- a pillantásom hirtelen Calebre szegezödőtt.
-Mert ő a bátyám.-hajtotta le a fejét.
-Úgy van. Annyi a.különbség, hogy én tudom kikhez tartozom.-lépett Caleb felé és erőből arcon rúgta.-És soha nem árulom el őket. -lépett a kijárat felé. -A mai napot még megkapod. Ha holnapra nem lesz meg, akkor meghalsz. Hope.-ment ki nevetve, majd bezárta maga után az ajtót.
-Miről beszélt az előbb?-fordultam a legjobb barátnőmhöz.
-Valójában nem egy laborban élesztettek fel. Hanem ő. Felélesztet és azt mondta, hogy ez így is maradhat. De csak akkor, ha megöllek.-kezdett sírni.
-Ez miatt nem kell sírni.-sóhajtottam. -De jelenleg életben vagyok és azon gondolkodjunk, hogy hogyan menekülünk meg.-mondtam határozottan.
-Téged nem is érdekel, hogy meg kell öljelek?-nézett meglepődve.
-De igen. Bár itt senki sem fog meghalni. Ha meg nekem kell, akkor legalább a legjobb barátnőm által haljak meg, mint más mocskos keze alatt.-küldtem felé egy mosolyt és járkálni kezdtem a cellában.-Itt nincsenek valami titkos rekeszek, mint a rendes palótákba?-kérdezte Hope.
-Csak a másodikon van egy és az felett.-fogta a bepirosodott arcát Caleb.
-Na várjatok!-döltem neki a falnak. -Basszus! Itt ilyen szar a.. ? -esett le egy tégla.-Caleb! -fordultam felé. -Megtudod ütni úgy a falat, hogy szétessen?
-Megpróbálhatom.-tápászkodott fel és vett egy nagy levegőt, majd megütötte.
-Csináld még!-bíztattam.
Már vagy 15x megütötte, de még mindig semmi.
-Várj!-szólt Hope mielőtt újra megütötte volna Caleb a falat. Felállt a földről és egy lyukat nézett a falban.-Adjátok oda azt a fadarabot. -nyújtotta a kezét, majd felszedtem a földről és oda adtam a kezébe.-Kösz.-nézett rám kedvesen, majd hatalmas erővel eltörte a fadarabot ott, ahol a lyuk volt és kiomlott a fal.
-Azta!-nézte Caleb.
-Mennyünk!-rohant ki Hope a cellából, utána én, majd Caleb. Lassan lopakodtunk felfelé, majd Hope meglátott egy őrt.
-Állj!-húzott be a falhoz.
-Most mit csináljunk?-kérdezte Caleb.
-Én tudom!-vettem ki a díszbárdott a lovag kezéből.
-Az nem éles.-fogta a fejét Caleb.
-Nekem nem gond.-mosolyogtam, majd amikor oda ért az őr tarkon ütöttem hátulról és elájult.-De kemény.-dobtam le a földre.
-Fussuk!-mondta Caleb és felkaptt minket, majd villámsebbeséggel menekültünk.
-Hova viszel?-kérdezte Hope.
-Nem tudom csak megyek.-felelt a békés hologróf, de hirtelen megállt.-Lám lám.-nevetett fel. -Hát újra találkozunk.
-Remélem örülsz.-vágtam neki oda bunkón.
-Hé! Az apáddal tisztelettel beszélj.-nyalta meg a szája szélét.
-Te nem vagy az apám.
-Mi? -nézett meglepődve.
-Hallottad.-mondtam, majd a mellettem lévő páncél mögül kivettem a kardot és átszúrtam a hasán.
-Ezt hogy..? Tehette....-kezdte el, de fejét eldöntötte és szemei lecsukodtak.-Csak vicceltem.-mosolygott, mire ijedtemben eldobtam a kardot és hátrébb léptem.
-Ez mi?-néztem meglepődve.
-Mondom, hogy több kell ahoz, hogy megölj!-ugrott nekem. A földre szorított erősen.
-Engedd el pedofil!-kiáltott rá Hope.
-Ha közelebb jöttök megölöm.-szorította meg jobban a csuklómat.
- Úgyis megöllek!-mondtam neki levegőért kapkodva.
-Sok sikert!-mosolygott rám és nyelvét végig húzta a mellemmen.
-Elég!-kapta el hátulról a szárnyát Caleb és kihajította a hatalmas ablakon.
-Meneküljünk, amíg lehet.-húzott fel Hope a földről és futni kezdtünk.
-Szabadulnak! Szabadulnak!-lehetett hallani az egész palotába, majd hadseregek kezdtek üldözni minket.
Felszaladtunk a legfelső emeletre.
-Itt vége!-lépett előre apa fél szárnnyal, mert a másikat Caleb kitépte.
Ameddig tudtunk hátra mentünk, majd megálltunk.
-Hát itt a vég.-mondtam sírva.
-Vagy leugrunk és a hirtelen dimenzióváltozástól halunk meg, vagy ők ölnek le.-érzékenyedett el Caleb.
-Elég! -kiáltott Hope, amire mindenki rá nézett. -Te mondtad, hogy nem adod fel. Hogy küzdesz a végig. És tudod mit? Én is azt fogom! Mert a legjobb barátnőm vagy. Nem hagytál ott, amikor kiderült, hogy meg kell öljelek. Mindig kiálltál mellettem. Még akkor is ha nem volt igazam. Amikor meghaltam, csak te gondoltál rám és vettél nekem bögrét.-mosolygott rám és nyújtotta a kezét.-Együtt megcsináljuk?
Erősen megszorítottam.
-Együtt megcsináljuk.-mosolyogtam és Caleb kezét és megfogtam.-Szeretlek.
-Én is-adott egy csókot és szembe néztünk a hologrófokkal.
-Én is-adott egy csókot és szembe néztünk a hologrófokkal.
2013. december 10., kedd
December 31.
Már a panelban vagyunk több mint egy hete. Caleb járkál nekünk ételért és innivalóért. Próbál minnél több időt velünk tölteni, mert tudja, hogy most mivel meghalt a proféciában lévő lány, ezért a hologrófok leigázzák ezt a várost.
-Jó reggelt!-keltett minket Caleb egy-egy tál hideg étellel.
-Ezek után, egyik reggel se lesz jó.-mondtam szomorúan.
-Hope hol van?-kérdezte.
-Ki ment a mosdóba.-feleltem és elkezdtem enni az ételt, amit hozott nekem.
-Jó étvágyat.
-Köszi.
Pár perc néma csend lett, majd Hope kijött a mosdóból.
-Mi az?-kérdezte miközben a kezét rázza, ami vizes volt.
-Semmi.-ráztam meg a fejem.
-Amúgy feltűnt, hogy ma szilveszter van?-kérdezte Caleb egy nagy mosoly kíséretében.
-Mindig anyával töltöttem a szilvesztert.-mondtam halkan.
-Most velünk fogod!-vágta rá Hope és az utcán meglátott két embert.-Vannak az utcán emberek.-mondta.
-Azok nem azok.-felelte Caleb.-Az emberek nem mernek kimenni az utcákra ebben a városban. Azok is hologrófok.
-Pedig nem azoknak tűnnek.-ellenkezett Hope.
-Ne nézd sokáig őket, mert egy idő után megérzik ha figyelik őket. Ki tudja mit fognak művelni.-sóhajtott a mellettem lévő fiú.
-Pedig már vagy 10 perce nézem őket. És észre is vettek. Elkezdenek közeledni. Bejöttek. -kapkodott levegőért Hope.
-Húzzunk el!-ugrott fel Caleb és kitörte az ablakot, majd kiugrottunk rajta. A levegőben elkapott minket, de a két ismeretlen lény követett minket. Egy temetőbe szálltunk le. Lerakott minket egy-egy sírkő mögé, hogy ne látszodjunk, majd amikor a két hologróf leszállt valamit beszélgetni kezdtek.
-Szerinted mi vagyunk a téma?-suttogta a szomszédos sírkő mögül Hope.
-Valószínű.-sóhajtottam.
Mikor láttam, hogy elkezdtek közeledni felénk, akkor Calebel a pillantásunk összeért, amikor kipillantottam.
-Ott van!-kezdett felénk futni a két hologróf.
-A szőke az enyém.-mondta az egyik, akinek barna haja belevágott szemébe és amikor átváltozott testén egy hatalmas tetko volt, ami szerintem az életét ábrázolta.
-Akkor enyém a barna.-fogta meg a vállam a másik, akinek fehér haja fel volt kötve.
-Caleb!-kiáltottunk Hopeval egyszerre, de őt három hologróf fogta le.
-Ő most nem fog nektek segíteni.-szagolta meg a nyakam a hologróf, amitől kirázott a hideg.
-Engedjetek el!-vette zihálva a levegőt Hope.
-Nézd már milyen aranyos. Azt akarja, hogy engedjük el.-kezdett nevetni a két hologróf.
-Te mért nem nyávogsz?-kérdezte a fehér hajú.
-Mert én nem félek tőletek.-mosolyogtam rá szánalmasan, majd amikor éreztem, hogy erősebben szorította a vállamat, akkor ráléptem a lábára.
-Ez nekem nem fog fájni.-húzta végig a másik kezét a hátsomon.
-De ez igen!-emeltem fel hátulról az egyik lábam erőből a hímvesszőjének, amire hirtelen elengedett.-Perverz!-rohantam el.
-Büdös kurva!-kiáltott miközben összeesett és a farkát markolgatta.
Gyors kerestem valamit, amit fegyverként tudok használni. Hát csak egy lapátot találtam, de jobb mint a semmi. Elkezdett közeledni felém a másik hologróf. Ledobta a földre Hope-ot és úgy gyorsabb tempóban kezdett üldözni. Futottam, ahogy csak tudtam. Út közben a lapátot is elhagytam, így fegyverem sem volt.
-Rohadt élet!-jutottam egy zsákutcába.
-Azt hiszem, hogy nyertem.-mondta, majd amikor a kezét nyújtotta felém hirtelen kidüledt fekete szeme.
-Hülye nyomi!-szúrta át a lapátot Hope a hologróf hasán.
-Mi a...?-nézett a háta mögé, ahol Hope vigyorgott, majd összeesett.
-Mennyünk vissza Calebhez!-ugrottam át a tetemet és futni kezdtünk.
Amikor visszatértünk Caleb épp az utolsó életben maradt hologróf fejét roppantotta össze.
-Azt a kurva....-mondta Hope és elhányta magát.
-Szerintem cuki.-mosolyogtam utána odamentem Calebhez és megcsókoltam.
-Szerintem egy ideig innen ne mennyünk el.-javasolta a barátom. Letelepedtünk egy kriptába és ott feküdtünk. Teljesen sötét volt, majd egy kék csillogás pár pillanatra villogott.
-Hope?-kérdeztem.
-Igen?-kérdezett vissza a hangjában bánattal.
-Baj van?
-Valamit tudnod kell. Az igazságot, hogy hogyan is vagyok most életben
Hamarosan végzünk emberek :D addig ti is osztogassátok és szerezzetek sok feliratkozót :DD
Hamarosan végzünk emberek :D addig ti is osztogassátok és szerezzetek sok feliratkozót :DD
2013. december 7., szombat
December 24.
-Mit?-kérdeztem.
-Aznap, amikor elütöttek. Akkor nem véletlen baleset volt.
-Mi?-néztem rá meredten.
-Gyere.-húzott ki a bejárat elé.
-Na mondd!-mondtam, miközben lesöpörtem a padról a havat. Leültünk rá és Hope a fehér kis pöttyöket nézte, amint estek le az égből.
-Tudom ki ütött el.-hajtotta le a fejét.
-Ki?-néztem rá ijedten.
-Az apád.-mondta ki.
-Az nem lehet! Tuti összetéveszted valakivel!-próbáltam valamit reagálni.
-Nem!-kiáltott rám. -Ő volt az!-mondta kicsit halkabban.
-De mért tette volna?
-Mert apud és köztem volt valami.-kezdte a meséjét.-Azaz már több mint 4 éve. És az is megvolt.
-Lefeküdtél az apámmal?-néztem rá.
-Igen, de....
-Nincs semmi de!-kiáltottam rá hirtelen sírásban kitörve. -Egy kurva vagy! Eddig megértettem, hogy a suliban kefélgetsz összevissza, de hogy az apámmal. 4éve!-üvöltöztem vele és elindultam a ház felé.
-Várj!-fogta meg a kezem.-Hadd mondjam végig.
-Van 1 perced!
-Azért ütött el, mert elakartam mondani 3 évvel ezelőtt, de ő nem engedte és amikor elment, mi még tartottuk a kapcsolatot. Tavaly a zebra előtt, amikor kérdezted kivel SMS-ek akkor apudnak írtam, hogy elmondom neked és megírtam neki azt is, hogy hol vagyunk. Biztos a közelben volt, és ahogy siettem át a zöld lámpánál akkor elütött, nehogy megtudd az igazat.-fejezte be.
-Szóval te el akartad mondani?-néztem rá könnyes szemekkel.
-Igen.-bólogatott és épp jött haza a sötétben apa. Elindultam felé, majd amikor oda értem megálltam előtte.
-Szia kosaras. Te nem fá....-kezdte el, de adtam neki egy jobbost, amitől a kézfejemen felrepedt a bőr és elkezdett vérezni. Apa a kezemből áradozó vért nézte.
-Ez meg mi volt?-nézett rám, majd vett egy nagy levegőt és újra a kézfejemet nézte.
-Te tetted!-kezdtem felemelni a hangom.
-Mit?-nézett rám mosolyogva.
-Hope balesete. Te ütötted el.-mondtam halkan.
-Ja, hogy azt a kis ribancot.-törölte meg a szája szélét és közeledni kezdett felém.
-Hope!-kiáltottam és a barátnőm felé szaladtam, aki a bejáratnál állt. -Nyisd ki!-kiáltottam futás közben. Ő kinyitotta a bejárati ajtót, majd belépett. Utána én is beestem és gyorsan bezártam az ajtót.
-Mindenki a hátsó ablakon meneküljön!-kiáltottam anyunak és Calebnek, akik a fánál beszélgettek.
-Mért?-néztek rám és Hopera.
-Erre nincs...-mondtam, de áttörte a falat. Hologróf testben.
-Mondtam.-kiáltott Hope, és anya döbbenten nézett apára. Mozdulni nem tudott, de vett egy nagy levegőt és odasétált apához.
-Szóval igaz?-simított végig apa arcán.
-Te tudtad?-néztem rá.
-Most mondta Caleb. -és a barátomra nézett. -Vidd ki hátul őket.-utasította anya és a barátom gyorsan be vitt minket a szobámba.
-Le kell mennünk anyáért!-kiáltottam.
-Neki már vége.-mondta szomorúan Caleb.
-Mi? Ugye nem ő volt az a lány?
-De igen. Sajnálom.-hajtotta le a fejét.
-Jobb lenne ha mennénk.-mondta Hope a párkányról lógva.
-Igaza van.-szólalt meg Caleb és megszorította a kezemet, majd Hope-ot is felkapta és levitt minket. Amint leértünk átváltozott eredeti testébe és elrepültünk egy lepusztult panelházba.
-Itt leszünk addig, amíg meg nem oldódnak meg a dolgok.-ült le a földre Caleb.
-Akkor anya most meghalt?-néztem bele a barátom csillogó, barna szemeibe.
Igent bólintott, rajtam meg kijött a síróroham. Szemeimből folytak a könnyek, amik elárasztották arcomat.
Le ültem Caleb mellé és fejemet a vállára raktam. Ő felemelte és megtörölte arcomat.
-Gyönyörű szemed van.-nézett barna szemeimbe, amik a sírástól csillogtak, mint a gyémánt.
-Itt mindennek vége?-kérdezte Hope, miközben az ablakból nézte a szakadó havat. Hihetetlen, hogy minden évben képes megnézni naponta, vagy 1 órán keresztül a szakadó hópelyheket.
-Reméljük.-szorított magához Caleb.
-Még nem!-mondtam egy szipogás kíséretében.-Megölöm az apámat, bármi is legyen. Vagy én halok meg vagy ő, de el kell dönteni, hogy ki lesz a nyertes.
Íratkozzatok fel, komizzatok és pipáljatok!!
Íratkozzatok fel, komizzatok és pipáljatok!!
2013. december 1., vasárnap
December 24.
-Szóval tudni akarsz mindenről?-nézett le a földre, majd behunyta szemeit. Hope csak nézte a fejleményeket csendben.
-Pontosan.-simítottam végig hátán, amin bőrkabátja feszült. -Nem akarlak még egyszer elveszteni. És bármit mondasz, az ebben a szobában marad.-mosolyogtam rá, miközben próbáltam nyugtatni.
-Rendben.-nézett fel rám és egy kisebb mosoly kerekedett ki arcán. -Szóval az egész ott kezdődik, hogy nem szörny vagyok. Azaz nem szörnyek vagyunk, mert több is van belőlünk. Mi hologrófok vagyunk. Ez azt jelenti, hogy lélekbirtoklók. Mi mások lelkéből állítjuk elő magunknak a fennmaradáshoz szükséges plazmát. A plazma alatt ne egy e világi hülyeséget képzelj el, hanem egy kéken foszforeszkáló cseppet. Ebből naponta három kell, hogy életben tudjunk maradni. A hologrófok olyanok, mint az emberek, csak démon lélek van bennük. Ezért van nekem is átváltozáskor fekete szemem és sötét szárnyam. Sokan tévesztenek össze minket a démonokkal, de ők ördög testbe rejtőznek és egy teljesen más világban élnek.Ezen a helyen nagyon kevés démon él. Inkább hologrófok vannak. Lehet, hogy valamelyik barátotok is az csak jól álcázza magát.-fejezte be.
- És mért pont ide jöttetek?-kérdezte Hope.
-Van itt valami, vagy valaki aki benne van próféciában és az a dolog ebben a városban van.
-És fogalmatok sincs, hogy mi lehet az?-tettem fel az újabb kérdést.
-Hát ők nem hisznek nekem, de én tudom, hogy egy ember. Méghozzá egy lány. De fogalmam sincs arról, hogy ki a profécia.
-És mi áll abban a szövegben?- kíváncsiskodott Hope.
Fura volt most nekem a legjobb barátnőm. Eddig soha nem érdekelte mások dolga. Meg látszik rajta, hogy fél. Vagy valamit tud, amit én nem.
-Az, hogy az a lány fogja ki írtani a népünket. Így minnél hamarabb meg kell találnunk és el kell haláloznia.
-Mi?-akadtam ki, de Hope reakciója csak egy nagy sóhaj volt.
-Nem vagytok emberek. Csak annak tettetitek magatokat. Szerintem megérdemlitek a halált. De csak akkor ha itt vagytok. Ha visszamennétek a hazátokba, akkor béke lenne.- mondta Hope lenézően.
-Hope!-kiáltottam rá.
-Mi van?-üvöltött vissza. -Az emberek nem mernek kimenni az utcára, nincs egy lélek se már ebben a városban. Mindenki elköltözik minnél hamarabb. Egyedül a ti családotok az, aki nem fél. Lehet azért mert valamelyik szülőd is hologróf.-csúszott ki a száján.
-Mi?-döbbentem le.-Ezzel nagyon el vagy tévedve. Mi azért maradunk itt, mert nem félünk tőlük.-adtam ki magamból.
-Ahogy gondolod.-ült le az ágyam szélére.
Néma csendben telt az idő, és néztem a szobámból, hogy egyesek pakolnak be a kocsijukba hatalmas bőröndöket és elhajtanak.
-Ezt nem hiszem el.-hajtottam le a fejem.-Szent este van és mindenki elhagyja a várost. A városfát se állították fel, az utcákon meg senki nem jár gyertyával a kezében, hogy mások ajtajában énekeljen. Hiányzik a múlt.-mondtam halkan, de ez is közbejárta a szobát. A két bent ülő ember engem néz és próbálnak valamit mondani, de amikor elkezdenék, hirtelen a nyitott száj becsukódik és csendben maradnak. A további egy óra néma csendben telt.
-Ez így nem mehet tovább.-mondtam halkan, mire Hope rám nézett.
-Mégis mit tehetnénk?-sóhajtott Caleb.
-Mennyünk vásárolni!-ugrott fel Hope.
-Ünnep van. Ilyenkor zárva vannak a boltok.-mondta Caleb.
-Jó. Én lemegyek anyuékhoz. Jöttök?-nyújtottam a kezemet Calebnek, aki megfogta és felállt.-Te?-néztem Hope-ra.-Mennyünk!-ugrott fel és elindultunk a nappaliba. Anya a konyhában volt egyedül.
-Szia anya!-öleltem át hátulról.
-Na mi az? 10 év után együtt töltöd velem a Szent estét?-mosolygott és a vállamat fogta.
-Valahogy úgy.-kacsintottam és elvettem a tálból egy mézeskalács süteményt.
-Egyetek ti is!-mosolygott rá Calebre és Hopera. Nem kellett nekik kétszer mondani, egyből csatlakoztak mellém és ettünk anya ételeiből.
-Mit szeretnétek holnap kapni karácsonyra?-nézett ránk anya.
-Azt az autót, amit kinéztem magamnak még tavaly.-vágtam rá.
-Nekem annyi elég, hogy itt lehetek.-mosolyodott el Hope.
-A lánya kezét.-mondta komolyan Caleb és mindenki meredten nézett rá.-Csak vicceltem.-kezdett el nevetni, amire rajtam kívül mindenki vigyorgott.
-Szóval nem akarod megkérni a kezem?-mondtam szomorúan és mindenki abbahagyta a nevetést.
-Nem, vagyis de csak...Ezt még van időnk eldönteni.-csúszott végig a keze a combomon.
-Szerencséd.-adtam neki egy csókot.
-Apa hol van?-kérdeztem.
-Valahová elment gyors.-felelt anya és a fához mentem, ami a nappaliba állt. Mindenki utánam jött és megszorítottuk egymás kezét.
-Most így belegondolva ez a legjobb szent estém.-mosolyogtam. -Végre igaz emberekkel lehetek.-néztem Hopera.
-Valamit el kell mondanom.-nézett le a földre a legjobb barátnőm.
A következő rész a 30. feliratkozó után lesz. DE MOSTMÁR KOMOLYAN! :')) túl sokat engedek :'))
A következő rész a 30. feliratkozó után lesz. DE MOSTMÁR KOMOLYAN! :')) túl sokat engedek :'))
2013. november 28., csütörtök
December 24.
-Neked is szia. Azt hittem hiányoztam.-vigyorgott rám Hope.
-De hogyan?-néztem rá irritálóan hatalmas szemekkel.
-Majd elmesélem, de most csak mennyünk be, mert lefagyok.-jött be a házba. Én még mindig csak bámultam, majd amikor levette a cipőjét felém fordult.
-Hiányoztál.-szorított magához.
-Te is.-próbáltam gyorsan játszadozni a gondolattal, hogy visszatért.-Gyere!-fogtam meg a kezét, majd besétáltunk a konyhába.
-Itt vagyok.-mondtam.
-Ki volt az?-fordult felém apa. -Ez meg..?-akadt el a szava és mindenki hátra nézett.
-Igen.-mosolyogtam és szorítottam közben a kezét.- Ez itt Hope.
-Hali.-intett egyet és vártuk a reakciókat.
-De hogyan?-kérdezte anya.
-Hát az egész úgy kezdődött, hogy elütött az autós. Ekkor bevittek a kórházba és ott feküdtem levegőért kapkodva. Itt azt hitték, hogy vége. Utána egy laborban keltem fel. Ennyire emlékszek.-mosolygott és mindketten helyet foglaltunk.
-És a szüleidhez mikor mész vissza?-kérdezte komolyan apa.
-Hát mivel a halálom után mindkettő öngyilkos lett, ezért soha.-válaszolta bunkón Hope. Hihetetlen, hogy mennyire érezhető volt Hope és apa között a feszültség. De miért? Bár amióta Hope meghalt, azóta anya és apa sokkal jobban közeledtek egymáshoz.
-Na együnk!-szakítottam félbe a majdnem kialakuló vitát, majd hirtelen megint megszólalt a csengő.
-Nyitom.-szaladtam az ajtóhoz és kinyitottam az ajtót.
-Szia.-mondta Caleb, miközben söpörte ki a hajából a hópelyheket, ami az égből nagyon nagy gyorsasággal zuhant.
-Mit keresel itt?-hajtottam le a fejem.
-Beszélni szeretnék veled.
-Van két perced.-sóhajtottam egyet és arrébb álltam, hogy belépjen az ajtón.
-Nem lehetne inkább itt kint?
-Legyen.-léptem vissza az ajtókeretbe. -Mindjárt jövök!-kiáltottam és kimentem egy pulcsiba a szakadó hóba. Na igen hát ez hülye döntés volt. Ki olyan nem normális, hogy -12C°-ba kijön egy vékony, piros pulcsiba?
-Mit szeretnél?-néztem rá, mikor megálltunk az egyik párkány alatt.
-Bocsánatot szeretnék kérni.-mondta a hangjában tele reménnyel.
-Hát kérj!-mosolyogtam rá.
-Sajnálom.-fogta meg a kezem.- Sajnálom, hogy eltitkoltam, hogy másokat öltem meg. Sajnálom, hogy nem bíztam benned.
-Elég lett volna egy bocs, hogy hülyének néztelek, de megbocsájtok.-szorítottam meg erősebben a kezét.
-Hülye vagy.-adott egy csókot.
-Mért? Te annyira okos vagy?-vágtam vissza.
-Hát okosabb mint te.-kacsintott rám és elindultunk befelé.
-Anyu átjött Caleb is!-kiáltottam és leültünk Hope mellé.
-Annyira hiányoztál.-szorítottam meg a szőke hajú lánynak a kezét. Érdekes. Mindig puha volt a keze és sima. Most meg száraz és enyhén ráncos. Elkezdtünk enni és apáékat megkértem, hogy Caleb és Hope hadd aludjanak itt. Amibe természetesen adták a beleegyezésület, annak ellenére, hogy Calebet nem is ismerik.
A nap végén, olyan 11 körül Adam családja elment és mi felmentünk a szobámba. De egész nap olyan fura volt. Amióta Hope megjött, azóta apa nem is beszélt. Vagy talán alig, de általában sokat szokott. Amikor egymásra nézték hirtelen tamadás keletkezett a barátnőm kék szemébe, apájéba meg egy barna pajzs alakult ki, ami próbálta visszaverni Hope fagyasztó pillantásait.
Amikor felmentünk a szobába ledobtam magam az ágyra és a két ember...azaz egy szörny és úgymond egy élőholt leült az ágy szélére.
Amikor már idegesített. hogy senki nem.mond semmit, beleültam Caleb ölébe, adtam neki egy csókot és Hopera néztem, aki már a cuccaimnál turkált.
-Eléggé megváltoztál 1 év alatt.-dobálta ki a szekrényemből a ruhákat. -Holnap vásárolunk. -ült vissza az ágyra. -És elkezdődik a visszatérésünk.-szorította meg a kezemet.
Én csak néztem rá és mosolyogtam. Valójában nagyon jó, ha csendesen ülsz a padba és várod a fejleményeket. Váratlanul érték. De mikor Hopeval a suli legmenőbbjei voltunk...Azaz a városé, mindig mindent hamar tudtunk. Még azt is hamarabb tudtuk meg, hogy Kat ~az osztályban az egyik csaj~ terhes, mint ő maga.
"Hihetetlenek vagyunk" idézem magamban az igazgatót, amikor kb. 20x voltunk az irodájában valami miatt. Csak azért nem rúgnak ki minket, mert én kitűnő tanuló vagyok és Hope meg ha elmegy, akkor én követem.
-Na de valamit kell kérdeznem.-fordultam Calebhez.
-Mondd.-nézett rám mosolyogva, de mikor látta barna pillantásomba, hogy mit akarok a mosoly letört róla.
A következő rész a 30. feliratkozó, 8komizó és 17 pipa után jön!!
-De hogyan?-néztem rá irritálóan hatalmas szemekkel.
-Majd elmesélem, de most csak mennyünk be, mert lefagyok.-jött be a házba. Én még mindig csak bámultam, majd amikor levette a cipőjét felém fordult.
-Hiányoztál.-szorított magához.
-Te is.-próbáltam gyorsan játszadozni a gondolattal, hogy visszatért.-Gyere!-fogtam meg a kezét, majd besétáltunk a konyhába.
-Itt vagyok.-mondtam.
-Ki volt az?-fordult felém apa. -Ez meg..?-akadt el a szava és mindenki hátra nézett.
-Igen.-mosolyogtam és szorítottam közben a kezét.- Ez itt Hope.
-Hali.-intett egyet és vártuk a reakciókat.
-De hogyan?-kérdezte anya.
-Hát az egész úgy kezdődött, hogy elütött az autós. Ekkor bevittek a kórházba és ott feküdtem levegőért kapkodva. Itt azt hitték, hogy vége. Utána egy laborban keltem fel. Ennyire emlékszek.-mosolygott és mindketten helyet foglaltunk.
-És a szüleidhez mikor mész vissza?-kérdezte komolyan apa.
-Hát mivel a halálom után mindkettő öngyilkos lett, ezért soha.-válaszolta bunkón Hope. Hihetetlen, hogy mennyire érezhető volt Hope és apa között a feszültség. De miért? Bár amióta Hope meghalt, azóta anya és apa sokkal jobban közeledtek egymáshoz.
-Na együnk!-szakítottam félbe a majdnem kialakuló vitát, majd hirtelen megint megszólalt a csengő.
-Nyitom.-szaladtam az ajtóhoz és kinyitottam az ajtót.
-Szia.-mondta Caleb, miközben söpörte ki a hajából a hópelyheket, ami az égből nagyon nagy gyorsasággal zuhant.
-Mit keresel itt?-hajtottam le a fejem.
-Beszélni szeretnék veled.
-Van két perced.-sóhajtottam egyet és arrébb álltam, hogy belépjen az ajtón.
-Nem lehetne inkább itt kint?
-Legyen.-léptem vissza az ajtókeretbe. -Mindjárt jövök!-kiáltottam és kimentem egy pulcsiba a szakadó hóba. Na igen hát ez hülye döntés volt. Ki olyan nem normális, hogy -12C°-ba kijön egy vékony, piros pulcsiba?
-Mit szeretnél?-néztem rá, mikor megálltunk az egyik párkány alatt.
-Bocsánatot szeretnék kérni.-mondta a hangjában tele reménnyel.
-Hát kérj!-mosolyogtam rá.
-Sajnálom.-fogta meg a kezem.- Sajnálom, hogy eltitkoltam, hogy másokat öltem meg. Sajnálom, hogy nem bíztam benned.
-Elég lett volna egy bocs, hogy hülyének néztelek, de megbocsájtok.-szorítottam meg erősebben a kezét.
-Hülye vagy.-adott egy csókot.
-Mért? Te annyira okos vagy?-vágtam vissza.
-Hát okosabb mint te.-kacsintott rám és elindultunk befelé.
-Anyu átjött Caleb is!-kiáltottam és leültünk Hope mellé.
-Annyira hiányoztál.-szorítottam meg a szőke hajú lánynak a kezét. Érdekes. Mindig puha volt a keze és sima. Most meg száraz és enyhén ráncos. Elkezdtünk enni és apáékat megkértem, hogy Caleb és Hope hadd aludjanak itt. Amibe természetesen adták a beleegyezésület, annak ellenére, hogy Calebet nem is ismerik.
A nap végén, olyan 11 körül Adam családja elment és mi felmentünk a szobámba. De egész nap olyan fura volt. Amióta Hope megjött, azóta apa nem is beszélt. Vagy talán alig, de általában sokat szokott. Amikor egymásra nézték hirtelen tamadás keletkezett a barátnőm kék szemébe, apájéba meg egy barna pajzs alakult ki, ami próbálta visszaverni Hope fagyasztó pillantásait.
Amikor felmentünk a szobába ledobtam magam az ágyra és a két ember...azaz egy szörny és úgymond egy élőholt leült az ágy szélére.
Amikor már idegesített. hogy senki nem.mond semmit, beleültam Caleb ölébe, adtam neki egy csókot és Hopera néztem, aki már a cuccaimnál turkált.
-Eléggé megváltoztál 1 év alatt.-dobálta ki a szekrényemből a ruhákat. -Holnap vásárolunk. -ült vissza az ágyra. -És elkezdődik a visszatérésünk.-szorította meg a kezemet.
Én csak néztem rá és mosolyogtam. Valójában nagyon jó, ha csendesen ülsz a padba és várod a fejleményeket. Váratlanul érték. De mikor Hopeval a suli legmenőbbjei voltunk...Azaz a városé, mindig mindent hamar tudtunk. Még azt is hamarabb tudtuk meg, hogy Kat ~az osztályban az egyik csaj~ terhes, mint ő maga.
"Hihetetlenek vagyunk" idézem magamban az igazgatót, amikor kb. 20x voltunk az irodájában valami miatt. Csak azért nem rúgnak ki minket, mert én kitűnő tanuló vagyok és Hope meg ha elmegy, akkor én követem.
-Na de valamit kell kérdeznem.-fordultam Calebhez.
-Mondd.-nézett rám mosolyogva, de mikor látta barna pillantásomba, hogy mit akarok a mosoly letört róla.
A következő rész a 30. feliratkozó, 8komizó és 17 pipa után jön!!
2013. november 26., kedd
December 11.
Szia
kosaras.-szólalt meg apu, amikor leültünk mellé.
Szia.-mondtam
érzelem nélkül.
-Kérsz?-tolta
alám a muffinokat, amit anya sütött.
-Most
nem.-küldtem felé egy félmosolyt, majd az asztalra kezdtem koncentrálni.
-Baj
van?-kérdezte újra apu.
-Nincs.-ráztam
mémeg a fejem és csengőszót hallottam.
-Kinyitom.-ugrottam
a földre és az ajtóhoz siettem.
-Szia.-ölelt
meg Adam ölelés képpen.
-Hali.-mosolyodtam
el, mert régóta nem láttam és most újra, mikor megpillantottam, egy nagy
boldogság hormon tört belém. -Gyere!-fogtam meg a kezét és húztam át a házon.
-Jó napot!
-mondta gyorsan Adam, mert húztam tovább a szobámba.
-Szia!-kiáltott
utánunk anyu és apu. De boldogan, mert szerintem feltűnt nekik, hogy sokkal
jobb lett a kedvem.
-Annyira
hiányoztál.-öleltem magamhoz szorosan.
-Szerinted én
mért jöttem?-kezdte el simogatni a tarkom.
-Jól van
na!-döntöttem le az ágyra és felugrottam a hasára.
-Na
várjál!-kapta el a lábam, majd én a földre estem és hatalmas röhögésben törtünk
ki. -Na és mizu Calebbel?-terelte el a témát.
-Mi lenne?
-vontam vállat.
-Hát én azt
hittem, hogy fog menni köztetek a dolog.
-Mert hülye
vagy!-adtam neki egy gyenge pofont és felálltam. A tükör előtt nézegettem, hogy
kössem e fel a hajamat, vagy ne.
-Így jobb.
-mondta, mikor épp fenttartottam.
-Kérdezte
valaki?-mondtam bunkón.
-Hát..ha
magadra hallgatsz, akkor tuti valami rémet látunk majd egy 10 perc múlva.
-kezdett nevetni.
-Rohadj
meg!-dobtam neki egy párnát.
-Kérték
valamit?-nyitott be anya.
-Muffint!-kiáltottam.
-Te Adam?
-Őőő......-kezdett
gondolkodni.
-Mogyoróvajas
palacsintát-mondtam ki helyette.
-Azonnal
hozom.-ment ki anyu.
-Alergiás
vagyok a mogyoróra.-mondta Adam.
-Jó. De én
még attól szeretem.-mosolyogtam és visszadobta a párnát.
*December
23.*
Holnap karácsony. De a suli még mindig zárva
van. Egy ideje már csak nappal történnek a gyilkosságok. Nem tudom. Attól még,
hogy nem gyilkol és próbálja megvonni magától azt az anyagot, ami valójában
tartja életben, attól még nem lesz jó.
Mostanában
minden nap úgy telik, hogy Adam átjön és leülünk beszélgetni. Idén azt
tervezzük, hogy nálunk lesz megtartva a karácsony. Az ő családja meg az enyém
egybe. Épp úton vagyunk ajándékot választani, ami, nem is tudom. Talán a
legnehezebb egy ilyen ünnepben, mert valami olyat akarsz adni, aminek örül az a
bizonyos személy, de szeretnéd, hogy szívből szóló legyen. És néha ez a kettő
nem egyezik össze. Amikor beléptünk az üzletbe, egyből a játékboltot támadtam
meg, mert Adam gyűjti az akcióhős figurákat, meg a húgának veszek egy babát. A
szüleinek egy ajándékot vettem. Természetesen egy hatalmas porcelánszobrot,
mert ilyenekkel van tele a házuk. Apának egy fotóalbumot vettem, ami tele van
családi fotókkal. Anyának egy ezüst nyakláncot, aminek a közepén egy kék smaragd
van és foszforeszkál. Hülye szokásom, de amióta Hope meghalt, azóta sem
feledkezem még az ünnepekkor, amikor együtt kéne lennünk. Bementem egy
ajándékboltba és nézegettem körbe-körbe. Semmit nem találtam, majd végül egy
olyan bögrét vettem neki, amire rá volt írva hogy Hope és az oldalán két
angyalszárny volt.
-Kész
vagy?-lépett mögém anya és megpillantotta a bögrét. -Szép. Kié lesz?-mosolygott
és hátulról megölelt.
-Hopenak
adom.-csordult ki belőlem egy könnycsepp.
-Biztos
tetszene neki.-símitott végig az arcomon. -És biztos örülne annak is, hogy a
történtek esetére, még mindig van valaki aki úgy törődik vele, mint te.-ölelt
szorosan magához és elkezdtem sírni.
-Ez
így...-jött ki az árus.-Valami baj van?
-Nem,
nem-mondtam.-Mennyi lesz?-töröltem meg az arcomat és a pénztárcámba kutattam.
-Mindent
hallottam.-mosolygott.- És egy ilyen cselekedett miatt, ingyen is odaadom.-adta
a kezembe becsomagolva.-Nagyon remek ember vagy. A szüleid biztos büszkék
rád.-szorította meg az öreg néni a kezemet.
-Azok vagyunk.-símitott
végig a hátamon anya.
-Köszönöm.-mosolyogtam,
majd a néni visszament a pultba dolgozni.
-Kellemes
ünnepeket!-mondta.
-Viszont!-feleltünk
anyával és elköszöntünk.
*December 24.
Szent este*
Az egész család együtt van és vacsorázunk.
Adamék is ízletesen kostolgatják anyu főztjét, majd minden egyes falat után
dicsérik.
-Örülök, hogy
így együtt vagyunk.-mosolyodott el Adam anyja.
-Igen-felelt
az én anyum.-Remek ötlet volt ez a gyerekektől.-fejezte be, majd megszólalt a
csengő. –
Kinyitom!-kiáltottam
és odarohantam az ajtóhoz. Elforgattam a kilincset, majd kinyitottam. -Mi
a...?...
A 25. feliratkozó, 7 komi és 15pipa után jön a kövi rész!!
A 25. feliratkozó, 7 komi és 15pipa után jön a kövi rész!!
2013. november 23., szombat
December 11.
Néma csendben álltak egymás előtt, annyi különbséggel, hogy a szörny arcén ijesztő vigyor feküdt, Caleb meg gyilkos szemeket meresztett rá.
-Rég láttalak.-nézett a szörny a mellettem lévő fiúra.
-Mi?-jött ki véletlenül a számon. Ezt magamba akartam. A testem hirtelen lefagyott. Nem tudtam mozdulni és a szemeim kitágultak. Egyre hidegebb lett a hangulat és éreztem mozdulatlan testemen a bent áradó szelet.
Végig csak egy pontra tudtam összponotsítani. És az a szörnynek a két szeme volt.
De mégis hogy? Honnan ismerik egymást?
-Mit keresel itt? -kérdezte Caleb meglepődve, de próbált határozott maradni.
-Kéne valami. -mondta a fejét eldöntve és gyerekesen kezdett mosolyogni.
Mi van Calebnek, ami a szörnyek kéne?
Míg ők egymást nézték én alaposabban végig mértem a szörnyet. Fekete szemek, hatalmas, szakadt, sötét szárnyak, tökéletes bőr, félmeztelen test, ami egészében ki van dolgozva, egy fekete feszülös, szakadt farmer és a lábfeje meztelen volt.
Mögé néztem, ahol a rendőrök kint rejtözkődtek a kocsijuk mögött és valami magyaráztak, de nem lehetett behallani.
A szörny és Caleb valamit tárgyaltak, de fogalmam sincs, hogy miről, mert nem arra figyeltem, hanem, hogy mikor fog lecsapni, mert tudtam, hogy harc nélkül nem fogunk távozni innen.
-Szóval az kell?-kérdezte Caleb.
-Igen. -bólíntott a természetfelletti lény.
-Tegyél le róla!-fogta meg a kezem és elhúzott onnan a kijárat felé.
-Azért így nem zárom le!-kiáltott idegében a szörny és egy mozdulattal, amit még látni se lehetet, elragadott Calebtől és a terem másik végébe vitt.
Nem mondtam semmit, csak kapkodtam a levegőért és próbáltam kiszabadulni a karjaiből.
-Nyughass!-tette erősebbé a csapdát.
-Őt hagyd ki ebből!-emelte fel egy kicsit a hangját Caleb ,de még mindig nyugodt volt.
-De nekem pont egy ilyen kell!-mosolygott és végig nyalt a nyakamon.
Hogy egy ilyen? Mért?? Mi vagyok én? Talán ő volt az, aki aznap este eljött hozzám. De akkor elvitt volna magával.
Megszagoltam a a karjait, amiben épp csapdába voltam. Vér illat. Nem ő volt az. Sokkal inkább Caleb illata olyan mint a szörnyé, aki nálam volt.
-Engedd el!-mondta Caleb és a mutatóujján lévő fekete gyűrűt kezdte el simogatni.
-Hát gyere!-lett egy keményebb, ijesztő félvigyor az ellenség arcán és éles karmaival húzott egy csíkot a karomon, amiből a vér folyni kezdett. Ekkor mindketten leálltak és a kezemből áramló vért kezdték el nézni. A szörny a fejét a sebem mellé helyezte.
-Elég! -kiáltott Caleb és elragadott tőle ugyanolyan sebbeséggel, amivel elvettek tőle. Lerakott a fal mellé és nézte a karomat. Egy hirtelen mozdulattal leszakította magáról szürke pólóját és bekötötte vele a kezem. Mellén hatalmas izom hevert, a hasán a kockák feszültek, bicepsze nagyobb volt az egyik karján, mint az enyém együtt.
-Amint tudsz szabadulj ki innen minnél hamarabb.-mondta gyorsan, de halkan. Elment tőlem és a szörnnyel szemben állt. A gyürű az ujján hirtelen porrá lett és a fekete por a kezén felfele haladt. Hirtelen köd lett a porből és egyre több lett körülötte. Amikor már teljesen ellepte őt a sötét köd, néma csend volt. Majd hirtelen mintha a köd is felrobbant volna, ő újra ott volt. De már nem ő volt az. Vagy lehet ő csak máshogy. Szörny volt ott. Ezek szerint ő is az?
Próbáltam felállni, de csak négy kézlábra sikerült kinyomnom magam és elindultam a kijárat felé. Amint oda értem, még egyszer visszanéztem, ahol még mindig folyt a harc. Mikor kiléptem nehezen felálltam két lábra, és azt a kezemet fogtam, amin Caleb pólója volt, majd ahogy tudtam úgy futottam. Az első buszra felszálltam, ami arra jött. Szerencsére ugyanolyan volt, amivel ide jöttünk. Most végre örülök, hogy senki sincs rajta. Ekkor megnyugodtam és próbáltam összeszedni a gondolataimat.
Caleb szörny. A másik is az. Akkor aki eljött hozzám az Caleb lett volna? Azaz követett és megnézte, hogy hol lakom. De mért pont én? A másik szörnynek is én, vagy hozzám hasonló ember kellett. És mért támadt neki, ha a saját fajtája? Mért védett meg? Már kiderítettem, hogy ki a szörny. Azaz láttam, erre kiderült, hogy Caleb a másik. És annak ellenére, hogy ilyenkor minden megoldodik, helyette, sokkal több kérdés jött a fejembe.
Mikor ahoz a megállóhoz értem, ami nekem kell, ott leszálltam, majd elmentem a házunkig és a bejáraton mentem be. Lassan kinyítottam és megnéztem, hogy van e a közelben valaki. Senki. Így nem fognak látni. Gyorsan berohantam a szboámba és a kezemen lévő szürke, férfi pólót néztem. Az eddigi munkáim ezek szerint semmit nem értek. Hihetetlen, hogy ő az aki gyilkolt.
De ezek szerint, Caleb az, aki esténként gyilkol. Ugyanis ő rendes emberállapotban volt.
Mondjuk elég fura az is, hogy így hirtelen felbukkant. Eddig soha nem láttam a környéken és most év közepén előjött.
-Kicsim. -nyított be anya óvatosan.
-Mondd!-tettem a karomat egy takaró alá.
-Hol voltál?-nézett rám aggodóan.
-Kint. -mondtam halkan, de őszintén.
-Miért? Te is tudod, hogy veszélyes kimenni,
-Tuom, de én....-kezdtem el, de nem mondhatom el neki.
-De te mi?
-Semmi.-hajtottam el a fejem. -Hol van apa?
-Kint ül a konyhában.-felelt, majd kiment hozzá. Én is követtem, de előbb felvettem egy pulcsit, hogy eltakarja a kezemen lévő pólót.
A következő rész a 20. feliratkozó, 15 pipa és 6 komment után jön !!
-Rég láttalak.-nézett a szörny a mellettem lévő fiúra.
-Mi?-jött ki véletlenül a számon. Ezt magamba akartam. A testem hirtelen lefagyott. Nem tudtam mozdulni és a szemeim kitágultak. Egyre hidegebb lett a hangulat és éreztem mozdulatlan testemen a bent áradó szelet.
Végig csak egy pontra tudtam összponotsítani. És az a szörnynek a két szeme volt.
De mégis hogy? Honnan ismerik egymást?
-Mit keresel itt? -kérdezte Caleb meglepődve, de próbált határozott maradni.
-Kéne valami. -mondta a fejét eldöntve és gyerekesen kezdett mosolyogni.
Mi van Calebnek, ami a szörnyek kéne?
Míg ők egymást nézték én alaposabban végig mértem a szörnyet. Fekete szemek, hatalmas, szakadt, sötét szárnyak, tökéletes bőr, félmeztelen test, ami egészében ki van dolgozva, egy fekete feszülös, szakadt farmer és a lábfeje meztelen volt.
Mögé néztem, ahol a rendőrök kint rejtözkődtek a kocsijuk mögött és valami magyaráztak, de nem lehetett behallani.
A szörny és Caleb valamit tárgyaltak, de fogalmam sincs, hogy miről, mert nem arra figyeltem, hanem, hogy mikor fog lecsapni, mert tudtam, hogy harc nélkül nem fogunk távozni innen.
-Szóval az kell?-kérdezte Caleb.
-Igen. -bólíntott a természetfelletti lény.
-Tegyél le róla!-fogta meg a kezem és elhúzott onnan a kijárat felé.
-Azért így nem zárom le!-kiáltott idegében a szörny és egy mozdulattal, amit még látni se lehetet, elragadott Calebtől és a terem másik végébe vitt.
Nem mondtam semmit, csak kapkodtam a levegőért és próbáltam kiszabadulni a karjaiből.
-Nyughass!-tette erősebbé a csapdát.
-Őt hagyd ki ebből!-emelte fel egy kicsit a hangját Caleb ,de még mindig nyugodt volt.
-De nekem pont egy ilyen kell!-mosolygott és végig nyalt a nyakamon.
Hogy egy ilyen? Mért?? Mi vagyok én? Talán ő volt az, aki aznap este eljött hozzám. De akkor elvitt volna magával.
Megszagoltam a a karjait, amiben épp csapdába voltam. Vér illat. Nem ő volt az. Sokkal inkább Caleb illata olyan mint a szörnyé, aki nálam volt.
-Engedd el!-mondta Caleb és a mutatóujján lévő fekete gyűrűt kezdte el simogatni.
-Hát gyere!-lett egy keményebb, ijesztő félvigyor az ellenség arcán és éles karmaival húzott egy csíkot a karomon, amiből a vér folyni kezdett. Ekkor mindketten leálltak és a kezemből áramló vért kezdték el nézni. A szörny a fejét a sebem mellé helyezte.
-Elég! -kiáltott Caleb és elragadott tőle ugyanolyan sebbeséggel, amivel elvettek tőle. Lerakott a fal mellé és nézte a karomat. Egy hirtelen mozdulattal leszakította magáról szürke pólóját és bekötötte vele a kezem. Mellén hatalmas izom hevert, a hasán a kockák feszültek, bicepsze nagyobb volt az egyik karján, mint az enyém együtt.
-Amint tudsz szabadulj ki innen minnél hamarabb.-mondta gyorsan, de halkan. Elment tőlem és a szörnnyel szemben állt. A gyürű az ujján hirtelen porrá lett és a fekete por a kezén felfele haladt. Hirtelen köd lett a porből és egyre több lett körülötte. Amikor már teljesen ellepte őt a sötét köd, néma csend volt. Majd hirtelen mintha a köd is felrobbant volna, ő újra ott volt. De már nem ő volt az. Vagy lehet ő csak máshogy. Szörny volt ott. Ezek szerint ő is az?
Próbáltam felállni, de csak négy kézlábra sikerült kinyomnom magam és elindultam a kijárat felé. Amint oda értem, még egyszer visszanéztem, ahol még mindig folyt a harc. Mikor kiléptem nehezen felálltam két lábra, és azt a kezemet fogtam, amin Caleb pólója volt, majd ahogy tudtam úgy futottam. Az első buszra felszálltam, ami arra jött. Szerencsére ugyanolyan volt, amivel ide jöttünk. Most végre örülök, hogy senki sincs rajta. Ekkor megnyugodtam és próbáltam összeszedni a gondolataimat.
Caleb szörny. A másik is az. Akkor aki eljött hozzám az Caleb lett volna? Azaz követett és megnézte, hogy hol lakom. De mért pont én? A másik szörnynek is én, vagy hozzám hasonló ember kellett. És mért támadt neki, ha a saját fajtája? Mért védett meg? Már kiderítettem, hogy ki a szörny. Azaz láttam, erre kiderült, hogy Caleb a másik. És annak ellenére, hogy ilyenkor minden megoldodik, helyette, sokkal több kérdés jött a fejembe.
Mikor ahoz a megállóhoz értem, ami nekem kell, ott leszálltam, majd elmentem a házunkig és a bejáraton mentem be. Lassan kinyítottam és megnéztem, hogy van e a közelben valaki. Senki. Így nem fognak látni. Gyorsan berohantam a szboámba és a kezemen lévő szürke, férfi pólót néztem. Az eddigi munkáim ezek szerint semmit nem értek. Hihetetlen, hogy ő az aki gyilkolt.
De ezek szerint, Caleb az, aki esténként gyilkol. Ugyanis ő rendes emberállapotban volt.
Mondjuk elég fura az is, hogy így hirtelen felbukkant. Eddig soha nem láttam a környéken és most év közepén előjött.
-Kicsim. -nyított be anya óvatosan.
-Mondd!-tettem a karomat egy takaró alá.
-Hol voltál?-nézett rám aggodóan.
-Kint. -mondtam halkan, de őszintén.
-Miért? Te is tudod, hogy veszélyes kimenni,
-Tuom, de én....-kezdtem el, de nem mondhatom el neki.
-De te mi?
-Semmi.-hajtottam el a fejem. -Hol van apa?
-Kint ül a konyhában.-felelt, majd kiment hozzá. Én is követtem, de előbb felvettem egy pulcsit, hogy eltakarja a kezemen lévő pólót.
A következő rész a 20. feliratkozó, 15 pipa és 6 komment után jön !!
2013. november 20., szerda
December 11.
A szörny még mindig szabadon mászkál az utcákon. 1 hónap elteltével már a halálok száma megnégyszereződött. A sulit bezárták, mert az egyik nap 6-7 ember volt bent. Abból az egyik én a másik Caleb. Legalább vannak olyanok is rajtam kívűl, akik nem félnek a szörnytől. De azt mondták, hogy ha nem találják meg a szörnyet, akkor nem csak ideiglenesen, hanem végleg bezárják az iskolát.
Amióta itthon vagyok, azóta sokkal többet tudtam gondolkodni az eseteken. Szerencsére mindent feljegyzek egy fekete füzetbe és folyton felettük ülök, amíg nem jut eszembe valami.
Feltűnt, hogy csak a mi városunkban gyilkol. Ezek szerint itteni lakós. És a Calebes gyanút elfeledtem, mert ő velem volt suliban és akkor is jöttek a halálhírek. Meg 1 hónap után tudtunk egy estén randizni és akkor is meghalt valaki.
De két szörny van!
Az egyik torz módon vérben hagyja az áldozatait és pentagramokat rajzol a halottak vérével valahova. Ez a gyilkos nappal támad le. Ő nem vérrel táplákozik, mert a vörös folyadékot gyerekes dolgokra használja. Az is lehetséges, hogy ember. Vagy valami más, aminek nincsen szüksége vérre.
A másik titokzatos módon minden egyes csepp vért eltűntet. Gondolom neki a fennmaradásért kell. Ő egy szörny! Ő volt nálam aznap este. Arra még nem jöttem rá, hogy miért pont esténként gyilkol, de egyszer az is kiderül.
-Ahh. -söpörtem le minden füzetet az ágyról és elterültem a hatalmas ágyamon.
-Kop kop. -mászott be az ablakomon Caleb.
-Szia. -mondtam a fejemet elengedve és az ablak felé néztem. Ő beugrott a párkányról és megcsókolt, majd ledőlt mellém.
Anyáék megtiltották, hogy ilyen helyzetben kilépjek a házból és Calebéknél is ugyanez a helyzet áll fent, de ő megszökött.
-Mi ez a sok papír, képek, füzetek meg hülyeségek?-nézte a földet, ahol a kutatásom hever.
-Semmi. -mondtam egy ásítás kíséretében.
-Hát nekem úgy tűnik kémkedsz valaki után.-mosolyodott el.
Nem neveztem meg benne a szörnyet, így nyugdotan nézegetheti. A képek meg homályosak így nem tudja meg ki az.
Ilyenkor minden pasi féltékenykedni kezd, de Caleb nem. Komoly arcal olvassa a füzeteimet.
-Na jutottál valamire?-kérdeztem meg, majd hátulról átkaroltam izmos testét, amihez feszült szürke, V nyakú pólója.
-Valamit el kell mondanom.-nézett le a földre szomorúan.
-Mi az?-kérdeztem, majd a fejét a felém fordítottam és mélyen néztem barna, csillogó szemeibe. Nem szólt semmit. Látszott rajta, hogy a reakciómra vár.
-Na mondd már!- ráztam meg a testét, amire elkezdett mosolyogni, de újra szomorú lett.
-Azt hiszem, hogy én....-kezdte el, de megakadt a saját szavaiban.
-Te mi?- néztem rá megzavarodva.
-Szeretlek!. -mondta ki és mosolyogni kezdett.
-Ne! Én meg azt hittem valami baj történt és valami komolyat akarsz mondani.-ütöttem bele a vállába és játszottam a megsértetett.
-Miért? Nem akarod, hogy szeresselek? -mondta komolyan, majd elkezdett utánozni és kifordult az ablak felé.
-De igen!-ugrottam rá, majd hozzádörgölöztem a testéhez.
-Helyes!-csókolt meg és felállt.
-Most meg mi van?-ültem az ágyon szomorúan.
-Te nekem nem akarsz elmondani valamit?-vetett rám szigorú pillantásokat.
-Nem! Mit?-kérdeztem eldöntve a fejemet.
-Hogy ezekben a füzetekben mik lapulnak.-emelt fel egyet és nekem dobta.
-Hát.-húztam meg az á betűt. -már nagyon régiek.
-És ha kitalálom mi van benne, akkor kapok egy puszit?- ült le mellém.
-Igen! De ha nem tudod? -símitottam végig a combján.
-Akkor én adok egy puszit.-döntötte a fejét a nyakamhoz.
-Jól van! -nevettem, mert tuti, hogy nem találja el.
-A szörny után kutatsz és próbálod kideríteni, hogy ki az. -vágott egy "éljen! nyertem" fejet. Megpusziltam és mosolyogva nézett rám.
-Akkor nyertem?
-Lehet. -és elhajoltam tőle.
-Tudod hogy ez veszélyes, ugye?-váltotta komolyra a témát.
-Azt mondtad nincs semmilyen szörny. -vágtam vissza.
-De gyilkos akkor is van. -szorította meg a kezemet. -És nem akarom, hogy bajod essen.-fejezte be, majd magához ölelt.
-Nem lesz semmi bajom. -hagytam magam elengedni a karjaiban, de aztán a kilincs megmozdult, Caleb a földre vetette magát és anya benyitott.
-Mi az? -ugrottam hirtelen fekvő pózba az ágyamon.
-Semmi. Csak hallottam, hogy valakivel beszélgettél és gondoltam benézek megnézem, hogy nincs e semmi baj.
-Jó nincs semmi!-vágtam rá, majd a pillantásunk összeért és néztem gyémántkék szemébe 10 percig.
-Most már kimehetsz!- mondtam. -Ha gondolod. -raktam hozzá gyorsan, majd egy fura nézés kíséretében kilépett a szobámból.
-Elöjöhetsz!-néztem le az ágy mellé.
-Ahh..ti aztán sokat beszéltek.-nyújtozkodott fel, utána ledölt az ágyra.
-Amúgy akarunk ma valamit csinálni?-kérdeztem,
-Hát ha van merszed, akkor elmehetünk moziba.-kacsintott rám.
-Rendben. -álltam fel és kidobáltam pár ruhát a szekrényemből, amit felvettem.
Miután átöltöztem, Caleb kinyította az ablakot, majd kimászott utána kiemelt engem is.
-És szerinted ilyen helyzetben nyítva is lesz valami? -kérdeztem leülve a buszmegálló padjára,
-Remélem.-mosolyodott el, majd felszálltunk egy buszra, amin nem ült senki.
-Ijesztő. -mondtam előre haladva és leültem. Caleb vett két darab jegyet, majd bevágta magát mellém.
Egy ideig utaztunk a piros buszon, majd amikor a fekete hajú szépfiú felállt követni kezdtem és megszorítottam a kezét, majd amikor leszálltunk a mozi pont velünk szemben volt, így besétáltunk.
-Maradj itt!-állított le az egyik beltéri kanapénál.- Veszek jegyet.
Amíg ő elment a nőhöz jegyet venni, én körbe-körbe sétálgattam és nézegettem mik vannak itt. Nem is tudtam, hogy itt van mozi. De nagyon kicsi és egy ember sincs itt a dolgozokon kívül.
-Gyere!-fogta meg a kezem Caleb.
-Mit nézünk?-kérdeztem vigyorogva.
-Nem tudom csak vettem valamit. -felelt és leültünk a székünkre. Itt se volt senki. Kezd ijesztővé válni
Na mindegy. Próbálom jól érezni magam. Felvettünk egy kényelmes pózt. Ez csak annyit jelent, hogy a lábaim Caleb ölében vannak, ő meg a kezét fel-le húzza az én combomon.
A film úgy kezdődött, hogy volt valami férfi, aki meghalt és a rendőrség elkezdett kutatni, utána egy másik dimenzióba kerültek és....
-Mi a franc?- fordultunk hátra, mikor leállt a film és hangos dörömbölés volt a pénztárnál.
-Jobb lesz ha megyünk.-szorította meg a kezemet, de amikor kiakartunk rohanni a vetítőből, az ajtó kiesik a helyéről és ott állt. A szörny volt szemben velünk.
A következő rész az 12 pipa, 7komment és a 15. feliratkozó után következik! köszönöm mindenkinek!!
Amióta itthon vagyok, azóta sokkal többet tudtam gondolkodni az eseteken. Szerencsére mindent feljegyzek egy fekete füzetbe és folyton felettük ülök, amíg nem jut eszembe valami.
Feltűnt, hogy csak a mi városunkban gyilkol. Ezek szerint itteni lakós. És a Calebes gyanút elfeledtem, mert ő velem volt suliban és akkor is jöttek a halálhírek. Meg 1 hónap után tudtunk egy estén randizni és akkor is meghalt valaki.
De két szörny van!
Az egyik torz módon vérben hagyja az áldozatait és pentagramokat rajzol a halottak vérével valahova. Ez a gyilkos nappal támad le. Ő nem vérrel táplákozik, mert a vörös folyadékot gyerekes dolgokra használja. Az is lehetséges, hogy ember. Vagy valami más, aminek nincsen szüksége vérre.
A másik titokzatos módon minden egyes csepp vért eltűntet. Gondolom neki a fennmaradásért kell. Ő egy szörny! Ő volt nálam aznap este. Arra még nem jöttem rá, hogy miért pont esténként gyilkol, de egyszer az is kiderül.
-Ahh. -söpörtem le minden füzetet az ágyról és elterültem a hatalmas ágyamon.
-Kop kop. -mászott be az ablakomon Caleb.
-Szia. -mondtam a fejemet elengedve és az ablak felé néztem. Ő beugrott a párkányról és megcsókolt, majd ledőlt mellém.
Anyáék megtiltották, hogy ilyen helyzetben kilépjek a házból és Calebéknél is ugyanez a helyzet áll fent, de ő megszökött.
-Mi ez a sok papír, képek, füzetek meg hülyeségek?-nézte a földet, ahol a kutatásom hever.
-Semmi. -mondtam egy ásítás kíséretében.
-Hát nekem úgy tűnik kémkedsz valaki után.-mosolyodott el.
Nem neveztem meg benne a szörnyet, így nyugdotan nézegetheti. A képek meg homályosak így nem tudja meg ki az.
Ilyenkor minden pasi féltékenykedni kezd, de Caleb nem. Komoly arcal olvassa a füzeteimet.
-Na jutottál valamire?-kérdeztem meg, majd hátulról átkaroltam izmos testét, amihez feszült szürke, V nyakú pólója.
-Valamit el kell mondanom.-nézett le a földre szomorúan.
-Mi az?-kérdeztem, majd a fejét a felém fordítottam és mélyen néztem barna, csillogó szemeibe. Nem szólt semmit. Látszott rajta, hogy a reakciómra vár.
-Na mondd már!- ráztam meg a testét, amire elkezdett mosolyogni, de újra szomorú lett.
-Azt hiszem, hogy én....-kezdte el, de megakadt a saját szavaiban.
-Te mi?- néztem rá megzavarodva.
-Szeretlek!. -mondta ki és mosolyogni kezdett.
-Ne! Én meg azt hittem valami baj történt és valami komolyat akarsz mondani.-ütöttem bele a vállába és játszottam a megsértetett.
-Miért? Nem akarod, hogy szeresselek? -mondta komolyan, majd elkezdett utánozni és kifordult az ablak felé.
-De igen!-ugrottam rá, majd hozzádörgölöztem a testéhez.
-Helyes!-csókolt meg és felállt.
-Most meg mi van?-ültem az ágyon szomorúan.
-Te nekem nem akarsz elmondani valamit?-vetett rám szigorú pillantásokat.
-Nem! Mit?-kérdeztem eldöntve a fejemet.
-Hogy ezekben a füzetekben mik lapulnak.-emelt fel egyet és nekem dobta.
-Hát.-húztam meg az á betűt. -már nagyon régiek.
-És ha kitalálom mi van benne, akkor kapok egy puszit?- ült le mellém.
-Igen! De ha nem tudod? -símitottam végig a combján.
-Akkor én adok egy puszit.-döntötte a fejét a nyakamhoz.
-Jól van! -nevettem, mert tuti, hogy nem találja el.
-A szörny után kutatsz és próbálod kideríteni, hogy ki az. -vágott egy "éljen! nyertem" fejet. Megpusziltam és mosolyogva nézett rám.
-Akkor nyertem?
-Lehet. -és elhajoltam tőle.
-Tudod hogy ez veszélyes, ugye?-váltotta komolyra a témát.
-Azt mondtad nincs semmilyen szörny. -vágtam vissza.
-De gyilkos akkor is van. -szorította meg a kezemet. -És nem akarom, hogy bajod essen.-fejezte be, majd magához ölelt.
-Nem lesz semmi bajom. -hagytam magam elengedni a karjaiban, de aztán a kilincs megmozdult, Caleb a földre vetette magát és anya benyitott.
-Mi az? -ugrottam hirtelen fekvő pózba az ágyamon.
-Semmi. Csak hallottam, hogy valakivel beszélgettél és gondoltam benézek megnézem, hogy nincs e semmi baj.
-Jó nincs semmi!-vágtam rá, majd a pillantásunk összeért és néztem gyémántkék szemébe 10 percig.
-Most már kimehetsz!- mondtam. -Ha gondolod. -raktam hozzá gyorsan, majd egy fura nézés kíséretében kilépett a szobámból.
-Elöjöhetsz!-néztem le az ágy mellé.
-Ahh..ti aztán sokat beszéltek.-nyújtozkodott fel, utána ledölt az ágyra.
-Amúgy akarunk ma valamit csinálni?-kérdeztem,
-Hát ha van merszed, akkor elmehetünk moziba.-kacsintott rám.
-Rendben. -álltam fel és kidobáltam pár ruhát a szekrényemből, amit felvettem.
Miután átöltöztem, Caleb kinyította az ablakot, majd kimászott utána kiemelt engem is.
-És szerinted ilyen helyzetben nyítva is lesz valami? -kérdeztem leülve a buszmegálló padjára,
-Remélem.-mosolyodott el, majd felszálltunk egy buszra, amin nem ült senki.
-Ijesztő. -mondtam előre haladva és leültem. Caleb vett két darab jegyet, majd bevágta magát mellém.
Egy ideig utaztunk a piros buszon, majd amikor a fekete hajú szépfiú felállt követni kezdtem és megszorítottam a kezét, majd amikor leszálltunk a mozi pont velünk szemben volt, így besétáltunk.
-Maradj itt!-állított le az egyik beltéri kanapénál.- Veszek jegyet.
Amíg ő elment a nőhöz jegyet venni, én körbe-körbe sétálgattam és nézegettem mik vannak itt. Nem is tudtam, hogy itt van mozi. De nagyon kicsi és egy ember sincs itt a dolgozokon kívül.
-Gyere!-fogta meg a kezem Caleb.
-Mit nézünk?-kérdeztem vigyorogva.
-Nem tudom csak vettem valamit. -felelt és leültünk a székünkre. Itt se volt senki. Kezd ijesztővé válni
Na mindegy. Próbálom jól érezni magam. Felvettünk egy kényelmes pózt. Ez csak annyit jelent, hogy a lábaim Caleb ölében vannak, ő meg a kezét fel-le húzza az én combomon.
A film úgy kezdődött, hogy volt valami férfi, aki meghalt és a rendőrség elkezdett kutatni, utána egy másik dimenzióba kerültek és....
-Mi a franc?- fordultunk hátra, mikor leállt a film és hangos dörömbölés volt a pénztárnál.
-Jobb lesz ha megyünk.-szorította meg a kezemet, de amikor kiakartunk rohanni a vetítőből, az ajtó kiesik a helyéről és ott állt. A szörny volt szemben velünk.
A következő rész az 12 pipa, 7komment és a 15. feliratkozó után következik! köszönöm mindenkinek!!
2013. november 19., kedd
november 5.(délután-este)
A szemeimben hirtelen könny keletkezett és arcomon hatalmas mosoly alakult ki.
-Apa!-futottam oda hozzá mindent kidobva a kezemből és megöleltem.
-Már hiányoztál kosaras. -mondta, majd adott egy puszit a fejemre. Olyan bizsergő érzést áraztott el bennem. Olyan rég láttam és már ez a kis pillanat is feldobta a kedvem.
Amúgy azért hív kosarasnak, mert amikor kicsi voltam folyton eljárkáltunk a kosárpályára és játszottuk a meccseket.
-Hogy jöttél ide? Meg miért?- kérdeztem, miközben ledobtuk magunkat a barna, bőr kanapéra.
-Hát anya hívott, hogy gondok vannak én meg jöttem. -szorítótt magához. -Nehogy az én kis kosárbajnokomnak baja legyen.
-Szóval hallottál róla. -hajtottam le a fejem.
-Igen és nagyon sajnálom.
Ha most Hope itt lenne, tuti apán ugrálnánk. Bár ahogy az ő viszonyukat ismerem, tuti valami hatalmas vitába keverednének a dolgok. Többet veszekedett vele mint én. Pedig én vagyok a lánya. És apa már három éve elköltözött, így honnan is tudhatta volna, hogy a legjobb barátnőm meghalt.
-És mi van a szörnnyel? -hátradölt és ijesztően nevetett.
-Nem tudom. Kérdezd meg tőle! -húztam végig kezem a kezén, majd felmentem a szobámba és csak Caleben járt a fejem. Azaz a csókunkon. Nem lehet nem az ajkaira gondolni. Ahogy forró ajka hozzáért az enyémhez és hirtelen minden könnyebnek tűnt. Vagy a nyelve, ami tökéletesen puha volt és járt az én számban, mint egy táncos. Vagy csak a tiszta tapintására, amikor egy sima kéz végig halad kezeden teljes magabiztosággal.
De elsőnek a szörny utána Caleb. Valamiért van egy olyan gondolatom, hogy ő az, de a másik oldalam azt mondja, hogy nem. Már rég megölt volna akkor. De lehet hogy csak játszik.
***
Este van. Az ágyamban ülök, hátamra dobva a takarót, a tab meg előttem és nézegetem a facebookom. Előbb vacsoráztam meg anyuékkal, de olyan forró lett ott a hangulat, hogy inkább feljöttem.
Caleb írt, hogy holnap találkozhatnánk, de csak nappal. Ez eléggé fura, mert folyton az estéket mondja le.
Jött még egy üzenetem Adamtól. Azt írta, hogy amíg nem oldodik meg ez a szörnyes téma, addig ő nem jön suliba. Mint az iskola háromnegyede....
-Angel!-kiabált anya. -Siess!-és futottam le. A tévére néztem, ahol megint a híradó ment, de most más miatt.
-Találtak három holttestet az északi sikátorban egy szemeteskonténerbe rejtve. A vérükből fekete mágiai jeleket rajzoltak fel a falra. -mondta a tévében a híradós ember, akinek szemében látszott a félelem és inkább távolabról közelítettek rá a kamerával.
-Ez nem ő! -mondtam, majd mindenki rám nézett. -Nem az ő stílusa, Nem szokott vért hagyni és pontossága tökéletes. Ezért komoly emberről van szó, vagy egy olyanról aki érti a munkáját. Ezért nem fog gyerekes dolgokat csinálni, mint például ez. Szerintem vérrel táplálkozik és a helyszíneket megnézve eddig, csak sötét helyen tud gyilkolni. És ha igaz az, hogy vérrel táplálkozik, akkor nem hagyna ilyen nyomokat. Az is lehetséges, hogy az eredeti szörny rendelkezik valami emberfelletti képességgel. -fejeztem be és a szüleim meredten néztek rám. -Mi van? -kérdeztem meglepve.
-Semmi. -rázta meg apu a fejét és én meg visszamentem a szobámba.
Nézegettem a facebook kezdőlapot és még mindig csak a szörnyről láttam posztokat. Nem tudom miért, de engem már nagyon idegesít, hogy túlzásokba esnek a szörny erejével kapcsán és nem mernek kimenni a házból. Szerintem okkal öl meg valakit, nem csak azért, hogy táplálkozzon. Adam is elhiszi ezeket a valóságmentes meséket. Én meg kezdem elhinni Calebnek, hogy hazugság az egésu. Nem a szörny, vagy ha az én akkor kiderítem, hogy ki az,
Ekkor hirtelen belém jött egy gondolat, amitől lesokkolva ültem az ágyon. NÁLAM MÁR VOLT A SZÖRNY. Szóval létezik.
De ezt mégis hogy felejtettem el?
Ablak recsegést kezdtem hallani.
-Mi a..? fordultam egyből az átlátszó üveg felé, amit a szél fújt ki és be. Azt hittem, hogy ő az. Sóhajtottam egyet megnyugvás ként és ledöltem az ágyra. Néztem ki a fejemből és végig az játszodott le a fejemben újra és újra. Mintha üzenni akarna. De csak nekem! Miért pont én? Nem az én szereteimet gyilkolja. Én eyáltalán semmilyen vonalon nem vagyok kötödve hozzá. Hacsak nem az osztályban az valaki. De az sem lehet, mert órák alatt is történtek gyilkosságok.
A sok gondolkodás után leraktam a tabomat az asztalra, betakaroztam és aludni kezdtem.
8-9vélemény és 4 komi +2 feliratkozó után hozom a hatodik rész!! előre is köszönöm
-Apa!-futottam oda hozzá mindent kidobva a kezemből és megöleltem.
-Már hiányoztál kosaras. -mondta, majd adott egy puszit a fejemre. Olyan bizsergő érzést áraztott el bennem. Olyan rég láttam és már ez a kis pillanat is feldobta a kedvem.
Amúgy azért hív kosarasnak, mert amikor kicsi voltam folyton eljárkáltunk a kosárpályára és játszottuk a meccseket.
-Hogy jöttél ide? Meg miért?- kérdeztem, miközben ledobtuk magunkat a barna, bőr kanapéra.
-Hát anya hívott, hogy gondok vannak én meg jöttem. -szorítótt magához. -Nehogy az én kis kosárbajnokomnak baja legyen.
-Szóval hallottál róla. -hajtottam le a fejem.
-Igen és nagyon sajnálom.
Ha most Hope itt lenne, tuti apán ugrálnánk. Bár ahogy az ő viszonyukat ismerem, tuti valami hatalmas vitába keverednének a dolgok. Többet veszekedett vele mint én. Pedig én vagyok a lánya. És apa már három éve elköltözött, így honnan is tudhatta volna, hogy a legjobb barátnőm meghalt.
-És mi van a szörnnyel? -hátradölt és ijesztően nevetett.
-Nem tudom. Kérdezd meg tőle! -húztam végig kezem a kezén, majd felmentem a szobámba és csak Caleben járt a fejem. Azaz a csókunkon. Nem lehet nem az ajkaira gondolni. Ahogy forró ajka hozzáért az enyémhez és hirtelen minden könnyebnek tűnt. Vagy a nyelve, ami tökéletesen puha volt és járt az én számban, mint egy táncos. Vagy csak a tiszta tapintására, amikor egy sima kéz végig halad kezeden teljes magabiztosággal.
De elsőnek a szörny utána Caleb. Valamiért van egy olyan gondolatom, hogy ő az, de a másik oldalam azt mondja, hogy nem. Már rég megölt volna akkor. De lehet hogy csak játszik.
***
Este van. Az ágyamban ülök, hátamra dobva a takarót, a tab meg előttem és nézegetem a facebookom. Előbb vacsoráztam meg anyuékkal, de olyan forró lett ott a hangulat, hogy inkább feljöttem.
Caleb írt, hogy holnap találkozhatnánk, de csak nappal. Ez eléggé fura, mert folyton az estéket mondja le.
Jött még egy üzenetem Adamtól. Azt írta, hogy amíg nem oldodik meg ez a szörnyes téma, addig ő nem jön suliba. Mint az iskola háromnegyede....
-Angel!-kiabált anya. -Siess!-és futottam le. A tévére néztem, ahol megint a híradó ment, de most más miatt.
-Találtak három holttestet az északi sikátorban egy szemeteskonténerbe rejtve. A vérükből fekete mágiai jeleket rajzoltak fel a falra. -mondta a tévében a híradós ember, akinek szemében látszott a félelem és inkább távolabról közelítettek rá a kamerával.
-Ez nem ő! -mondtam, majd mindenki rám nézett. -Nem az ő stílusa, Nem szokott vért hagyni és pontossága tökéletes. Ezért komoly emberről van szó, vagy egy olyanról aki érti a munkáját. Ezért nem fog gyerekes dolgokat csinálni, mint például ez. Szerintem vérrel táplálkozik és a helyszíneket megnézve eddig, csak sötét helyen tud gyilkolni. És ha igaz az, hogy vérrel táplálkozik, akkor nem hagyna ilyen nyomokat. Az is lehetséges, hogy az eredeti szörny rendelkezik valami emberfelletti képességgel. -fejeztem be és a szüleim meredten néztek rám. -Mi van? -kérdeztem meglepve.
-Semmi. -rázta meg apu a fejét és én meg visszamentem a szobámba.
Nézegettem a facebook kezdőlapot és még mindig csak a szörnyről láttam posztokat. Nem tudom miért, de engem már nagyon idegesít, hogy túlzásokba esnek a szörny erejével kapcsán és nem mernek kimenni a házból. Szerintem okkal öl meg valakit, nem csak azért, hogy táplálkozzon. Adam is elhiszi ezeket a valóságmentes meséket. Én meg kezdem elhinni Calebnek, hogy hazugság az egésu. Nem a szörny, vagy ha az én akkor kiderítem, hogy ki az,
Ekkor hirtelen belém jött egy gondolat, amitől lesokkolva ültem az ágyon. NÁLAM MÁR VOLT A SZÖRNY. Szóval létezik.
De ezt mégis hogy felejtettem el?
Ablak recsegést kezdtem hallani.
-Mi a..? fordultam egyből az átlátszó üveg felé, amit a szél fújt ki és be. Azt hittem, hogy ő az. Sóhajtottam egyet megnyugvás ként és ledöltem az ágyra. Néztem ki a fejemből és végig az játszodott le a fejemben újra és újra. Mintha üzenni akarna. De csak nekem! Miért pont én? Nem az én szereteimet gyilkolja. Én eyáltalán semmilyen vonalon nem vagyok kötödve hozzá. Hacsak nem az osztályban az valaki. De az sem lehet, mert órák alatt is történtek gyilkosságok.
A sok gondolkodás után leraktam a tabomat az asztalra, betakaroztam és aludni kezdtem.
8-9vélemény és 4 komi +2 feliratkozó után hozom a hatodik rész!! előre is köszönöm
2013. november 16., szombat
November 5.
Délelőtt 9:56 van. 1 perce csengettek be és mivel a történtek miatt kevesen jöttek be ezért összevonták a művészetet és a grafikát erre az egy napra. Adam nem jött be így Caleb mellé ültem. Ahoz képest, hogy péntek 13 van ,ez eddig a legnyugisabb nap. Bár a tegnap este óta, bárhova megyek, érzem, hogy engem néz a szörny.
-Mit csinálsz suli után?-kérdezte Caleb és barna szemeit rám szegezte.
-Gondolom haza megyek.-mondtam, miközben írtam azt amit a matek tanár a táblára firkált.
-És nem akarsz ma mást csinálni? Mondjuk velem?-mosolygott, majd közelebb húzódott hozzám.
-Jól van.-adtam be magam és hirtelen jobb kedvem lett. A többi órát is végig beszéltük, majd,jött egy hír, hogy még valaki meghalt. Már az egész osztály csak ül. Szünetekben fel se áll senki és várjuk, hogy történjen valami.
-Na suli után megyünk valahová?-kérdezte Caleb.
-Hát...-kezdtem el.-Te nem félsz attól a lénytől?-húztam össze magam.
-Nem nagyon.-vont vállat. -Szerintem hazugság az egész. Szörnyek nem léteznek.-kerekedett ki egy mosoly az arcán.
-De igérd meg, hogy nem lesz baj.-szorítottam ökölbe a kezem.
-Ígérem!-és megfogta a kézfejemet. Tappintása ,mint az angyaloké.Puha és sima kéz. Fogása gyenge, de mégis biztonságos.
-Na megyünk?-kérdezte.
-De még van két óránk.
-Annak már egy ideje vége.-mosolyodott el, amire a én is jobb kedvre derültem.
-Akkoe gyere!-fogta meg a kezemet és húzott magával. Végig vitt az egész sulin, majd kirohantunk az utcára és kicsit ugráltunk, majd a szemben lévő parkban futkostunk, majd leült az egyik padra és lehúzott mellé. Elővette a blackos dobozát és kivett egy füves cigit.
-Kérsz?-tolta oda elém.
-Kösz nem.-löktem el magamtól mosolyogva. Bár az állapotom miatt lehet rám fért volna, de épp leszokoban vagyok a fűről, mert amióta Hope meghalt azóta szivtam nagyon nagy mértékben ,de valamennyire hozzászoktam az esethez és már vagy egy hónapja nem volt a kezembe. És nem akarok visszalépni.
-Hát ahogy akarod.-szívott egyet és rám nézett. A mosoly hirtelen elvészett arcomról és éreztem, ahogy a szél megfujja a hajamat és arra vártam, hogy a szörny ide érjen. Látni akartam szemből is, mert van egy érzésem, hogy engem nem véletlenül hagyott életben. Meg hozzám jött el csak házhoz. A többi áldozatait közterületen végezte ki.
-Ugye nem megint azon jár a fejed?-kérdezte, majd elpöckkölte a semmibe.
-Min?-válaszoltam egy kerdésel, mert fogalmam sem volt ártól, hogy miről beszél.
-Arról az ijesztő valamiről.-mosolyodott el, miközben szánalmas pillantásokat vetett a talajra.
-Ja! Nem, dehogy....talán. Na jó...igen!-mondtam ki nehezen, mert tudtam, hogy nem örül neki. De egyszerűen nem tudok másra gondolni, csak arra a pillanatra, amikor megszólítottam.
-Elfelejtessem veled?-nézett rám perverzen.
-Sok sikert!-kacsintottam rá, mire ő ledöntött a padra és az fejét közel az enyémhez tolta, úgy, hogy az orrunk hegye összeért.
-Még mindig szeretnéd?-kérdezte félvigyorral az arcán.
Erre a válaszom az volt, hogy felülre kerekedtem.
-Most az a kérdés, hogy te mit szeretnél.-húztam végig a kezem a nyakán.
-Hát nem is tudom....-mosolyodott el.
-Akkor majd helyeted is döntök.-mondtam, majd ajkaimat az ővéire helyeztem. Lassan vezette a mozdulatokat és egyre gyorsabb tempót diktált. A végén már csókharc alakult ki köztünk, és puha ajkaival, táncos nyelvével plusz isteni mozgásával se tudott legyőzni.
-Azt hiszem most én nyertem.-hajoltam el, majd adtam egy gyors puszit az arcára, és tovább ültem a testén.
-Kényelmes?-kérdezte egy nevetés kíséretében.
-Mért neked nem az?-feleltem bunkón.
-Ne bunkózz, mert megbüntetlek!-húzta végig kezét a combon.
-Ohh. De ha megbüntetsz te is rossz leszel.
-Én csak a rossz lányokat büntetem.
-De én nem vagyok rossz.-tettem a kezem a gatyája "pupjához"
-Rezeg a segged.-nevetett fel.
-Basszus!-ugrottam fel és a farzsebemből előkaptam az Iphone5et.
-Hol vagy?!-kiáltott anya a vonal másik végéről, mikor épp hogy csak felvettem.
-Őőő...A haveromnál.-mondtam gyors valamit.
-Legközelebb szólj, azt hittem baj van.-sóhajtott. -Mikor érsz haza?
-Úgy 15perc múlva.-feleltem.-na de indulok szia!-és kinyomtam.
-Ki volt az?
-Anya.-hajtottam le a fejem.
-És most hazamész?
-Sajnos.-mondtam szomorúan.-Holnap találkozunk?
-Nem tudom. Majd írok.
-Hazakísérsz?-kérdeztem.
-Most nem tudlak bocsi.-vakarta meg a fejét.-na de akkor szia.-mondta, majd adott egy csókot és elment.
Egyedül sétáltam haza a sötétben és próbálta mindig az utcai lámpák legnagyobb fényében tartózkodni. Ahogy tudtam úgy siettem haza, majd amikor beértem a házba minden ki esett a kezemből.
Köszönöm mindenkinek ,aki olvassa. 6-7 vélemény és 2 komi után hozom a következő részt!!
2013. november 13., szerda
november 4.
Kémiával kezdtünk, amit kivételesen vártam. Talán valamelyik szerkezettel, vagy löttyel elő tudok hozni valamit a szövetből. Bár az lenne a legjobb ha történne még egy gyilkosság és hagyjon el valamit, de nem akarom, hogy valaki életére mennyen a nyomozásom.
Mivel hülye vagyok a kémiához, ezért nem tudtam mihez mit használjak, így a fekete ruhaszakadás kint van az asztalon, pont szemláthatóságba és néztem, hogy a többiek mit próbálnak kihozni a dolgokból. Sajnos ez sem járt sikerrel, de...
-Jónapot!-jöttek be nagy tömörülettel a művészetisek.
-Hát maguk?-kérdezte a tanár.
-Mrs.Benson küldött be minket, mert elmaradt az óránk.-mondta July, az egyik kitűnő diák abban az osztályban.
-Akkor foglaljanak helyet!-mutatott a székekre a tanár.
Adam egyből bevágta magát mellém. Caleb meg lassan leül a másik oldalamra.
-Mit csináltok?-kérdezte nagy vigyorral az arcán Adam. Vállat vontam és szövetet kezdtem nézni.
-Az mi?-nyúlt a darabért Caleb.
-Semmi.-kaptam ki hirtelen a kezéből mikor épp hogy csak felemelte az asztalról.
-Azért nem kell megölni.-emelte fel a kezét védekezés képpen.
-Bocs.
Az óra végéig valamit hülyültünk, meg beszélgettünk a történt esetről. Ők se tudnak semmit, de Caleb mondta, hogy az apja pont azon az ügyön dolgozik. Aminek nem nagyon örül, mert félti nagyon.
*november 12 csütörtök*
Mára a suli szünetet írt ki, mert történt három darab ugyanilyen halálbaleset.
Adamot és Calebet áthívtam, mert anya egésznap dolgozik. Ugyanis kapott egy új lapot. Abban hírességek életéről, tippjeikről és még sok dologról ír ezekkel kapcsolatban.
A két fiú már reggel 8 óta itt ül és játszanak valamilyen hülyeséggel a közös gépen. Néha hallok egy "kurva életbe" felkiáltást. Vagy épp egy "Ez az!"-t. Esetleg egy "Angel hozz már valami kaját/piát." Már megszoktam, hogy Adam ilyen, de csalodás volt számomra, hogy Caleb is.
A konyhában csináltam épp a szendvicseket, mikor a két srác belépett egy-egy nagy sóhajjal és ledobták magukat a székre.
-Ennyiben elfáradtatok?-kérdeztem tőlük, miközben eléjük raktam egy nagy tálca szendvicst. Igent bólintottak és Adam elkezdett enni, mint egy olyan, akit már három éve nem etettek. Caleb meg lassan és elegánsan. Mikor megemelte kezét hirtelen megláttam a pólójának könyökén, hogy egy árnyalattal világosabb ott egy rész, és a varás is látszodik.
-Mit csináltál a pólóddal?-kérdeztem, mert pont olyan volt a póló színe, amilyen szövetet én találtam a baleset helyszínén.
-Megakadtam valamiben.-nézett ,majd elővette a zsebéből a telefont. -Írt anya, hogy mennyek haza, mert valami sürgős dolog jött be. -állt fel az asztaltól és gyorsan lelépett.
-Ilyen furának, még nem láttam.-csodálkozott el Adam tele szájjal.
-Mert nem is ismered.-suttogtam.
-Mi?-nézett rám, majd nyelt egyet.
-Semmi.-mondtam lehahtva a fejemet, majd lefeküdtem a kanapéra, ahol bekapcsoltam a tévét és a kapcsolgattam.
-Na adjad ide!-vette ki a kezemből Adam és nyomkodott tovább. Hirtelen megláttam egy alcímet.
-Állj!-kiáltottam rá és kiütöttem a kezéből a távkapcsot.
-Ezen a héten már a negyedik gyilkosság zajlot le ugyanabban a módszerben, de a rendőrség még mindig nem hajlandó semmilyen információt megosztani velünk. Bár van egy ember aki látta a halál lezajlodását. -mondta a tévében a nő, majd a kamera egy örült srácra szegezödőtt.
-Ez nem ember! Szárnyai voltak, fekete füst volt körülötte, izzó piros szemei mikor rámnézet!-kiabált torkaszakadtan.-Egyből menekülni kezdtem, majd mikor eltűnt a hátam mögül, visszamentem, de már csak a kiszáradt test volt ott.-fejezte be.
-köszönjük!-mondta a nő és véget ért.
-Ez mi a...?-kérdezte Adam sok félelemmel a hangjában.
-Nem tudom.-mondtam úgy, mint a fizika tanár. Ezek után nem folytathatom
a nyomozást, ha tényleg valami ilyen fajta lény okozza. Bár ez fizikai képtelenség. Ilyen "szörnyek" nem léteznek. Na, de majd meglátom, hogy mi ez és akkor hátha tudok valamit tenni elenne. Most egyenlőre a háttérben húzódom meg és kis léptekben haladok előre.
-Min gondolkodsz?-kérdezte Adam.
-Semmin. Csak elgondolkoztam, hogy milyen is lehet egy ilyen lény.-mondtam neki, hátha van egy véleménye és megossza velem.
-Ijesztő.-felelt mosolyogva, majd felállt.-Azt hiszem most megyek. -ölelt át.-Szia.
-Hali.-engedtem el és néztem, ahogy kimegy a szobából.
***
22:34 körül lehet. Bepakoltam holnapra és az ágyban feküdtem meg nyomogattam a tabomat. Nézegettem a facebook kezdőlapot és csak azt látom, hogy meg photoshopolják ezt a szörnyeteget és oda írják, hogy ez az igazi. De ennél szerintem sokkal riasztóbb egy lény.
Hajnali kettő körül leraktam az eszközt és elaludtam sötétben. Próbáltam, de nem ment. Nyitott szemmel feküdtem végig ,majd hirtelen az ablakom nyikorogni kezdett. A szemem kidüledt ,a szívem nagyokat ver és nem tudtam se mozogni se hangot kiadni. A levegőt próbáltam egyenletesen venni, nehogy feltűnően kapkodjak érte.
Hirtelen annyit érzek, hogy a nyakamra lobált hajamat, valaki elsöpri onnan és a nyakamat megszagolta. Puha nyelvével végig nyalt, majd lassan elhúzódott és visszament az ablakhoz.
-Ki vagy te?-szólítottam meg halkan.
Vissza nézett félszemmel.
-Jó éjt!-mondta kis hangerővel, rekedtes hangon és kiugrotr az ablakon.
Mikor elment vettem egy nagy levegőt az orrommal és...
-Mi a..?-ez az az illat volt, ami a szövetet borítja. És Calebet! Lehet hogy ő? De ő ember. Nem baj! Nem futamodok meg. Tovább folytatom a nyomozást és kiderítem, hogy ki az.
2013. november 11., hétfő
November 3.
Délelőtt 10:32 van és grafikán próbálok figyelni, de csak a kint zuhogó esőre és az ágakra tudok figyelni. amit a nagy szélvihar neki csap az ablaknak.
-Ms. Smith kérem az órára figyeljen!-sohajtott hangosan a tanár és az egész osztály pillantása rám szegezödőtt.
Igent bólintottam, majd kinyitottam a füzetem, ami tele volt rajzzal. Azokat nézegettem unalmamban, de az egyiken lesokkoltam. "Angel + Hope". Ez van oda rajzolva graffitis stílusban. Ezt a legjobb barátnőm rajzolta, aki tavaly nyáron meghalt. Az utcán sétáltunk és egy kifőzdébe akartunk átmenni, majd átrohantunk a piros lámpán, de Hope megbotlott a lábába és egy kamion elütötte. Azóta vagyok ilyen visszahúzodó. Pedig előtte nem kis hírnévre tettünk szert. Amúgy Angel Smith vagyok. 19 éves végzős diák. Fotósnak tanulók, de engem nem nagyon tudnak érdekelni a képek, azok előhívása, a modellek beállítása és még sok dolog ami nem izgat. Anyu erőlteti rám. Amióta apuval elválltak azóta próbál közeledni felém, de vannak dolgok amit egy szülő nem tudhat, és én tele vagyok ilyenekkel. Még amúgy se lenne valami sok témám vele. Ő egy magazin igazgatója, ahol a ruhákról meg ékszerekről akarnak valamit megfogalmazni. Oda akar engem, mint "fotós". De nekem vannak jobb terveim. Bár még nem tudom mi, de minden jobb ennél.
Most akivel általában szoktam beszéoni az Adam. Ő művészetire jár, és úgy ismertem meg, hogy összevont órán rám ejtette a festékpaletát. Hát igen, akkor még kiborultam miatta, de a mellettem ülő Hope csak röhögött.
-Na, akkor mára ennyi lenne. -csukta be az asztalon lévő piros füzetet a tanár. -Sziasztok-köszönt el és kilépett az ajtón. Elővettem egy gyrosos szendvicset a táskám tetejéről ,majd kicsomagoltam a fóliából és enni kezdtem.
Anyu mindig ideges, hogy nem ételhordóba, vagy másik táskámba rakom a reggelim, mert ez állítólag egy "eredeti" Gucci. Ami engem nem nagyon zavar, mert inkább jönnek hátizsákba, de anya szerint az nem nőies és egy végzős, érettségiző diáknak valahogy ki kell néznie. De nem baj. Legalább a kedvenc piros conversemet hordhatom.
A következő óra, ami lesz az fizika. Amit még jobban utálom, mint a grafikát.
-Jó napot.-suhant be a tanár hirtelen, amikor a csengő hangot adott ki.
Mindenki csöndben kinyitotta a könyvet és nézte a táblán, hogy mit kell olvasni. Ez ment vagy 10 percig, majd hirtelen beront egy gólya.
Sîrva jött be és a keze tiszta vér, ahogy a ruhája is.
-Mégis mi....?-nézett rá a tanár. Én csak néha néha felpillantottam, majd olvastam tovább.
-A barátnőm...-mottyogta nagy nehezen két szipogás között.
-Egy pillanat és jövök.-mondta a tanár és elment a lánnyal. Mikor kiléptek a teremből, őrületes zaj keletkezett és mindenki a terem ajtajának kis üvegén nézett ki, és én csak szokás szerint, mit sem törődve a történtekkel, ültem a padba és olvastam a fizika könyvet. 20perc eltelik az órából és akkor látják a többiek messziről, hogy jönnek vissza, mert hirtelen mindenki a helyére ült és gubasztott a fizika könyv felett. Néma csend volt az osztályban, mikor Mr.Color belépett. Leült a tanári padhoz és nézett ki a fejéből.
-Mi történt tanár úr?-kérdezte Josh, aki a középső padsor harmadik padjában ül.
Semmi választ nem kapott, majd pár másodperc elteltével megszólalt.
-Nem tudom. -felelt bizonytalanul és megvakarta fejét.
-És mi történt a másik lánnyal?- kérdezte Ciara, aki a terem másik végében lévő padsorban volt az első padban.
-Hazavitték.-felelt újra, bár még mindig maga elé koncentrált. Ez azért ijesztő, mert ő az egyetlen tanár, aki nem szokott semmin gondolkodni, vagy meglepődni. Mostanra elkezdett érdekelni engem is a dolog.
-Szerintetek az mért van, hogy a lány aki bejött csupa vér volt, de a holttesten egy csepp se volt? -tette fel a kérdést, amin mindenki csak osszeszűrte a szemét és gondolkodni kezdett. -Tudjátok mit felejtsétek el!-pakolta össze a cuccait és elment. A következő órákat nem ia vettem figyelembe, mert végig ezen jártak a gondolataim.
A nap végén szokásomhoz híven, kimentem a suli előtt lévő padokhoz és vártam anyát hogy értem jöjjön. Mindig késni szokott és eléggé fel tudja nyomni bennem ez az ideget, de most nem, mert amíg nem érkezik meg, elmegyek a helyszínre ahol a halál történt. Amikor beléptem a terembe, szalagokkal volt húzva egy hatszög. Gondolom ott volt a test, mert más nyom nem lehetett. Ugyanis se vér, se egy kihulott hajszál, se lábnyom se semmi. Ez nem közönséges baleset volt, valaki így tervezte.
Mondjuk lehet nem kéne beleavatkoznom, mért már voltak ebből problémák, hogy kérés nélkül elcsesztem a dolgokat, de ez már engem is nagyon érdekel és ki fogom deríteni, hogy mi történt. Körbe mentem a teremben és az ablak mellett álltam, ami nyitva volt. Egy pillanatra kinéztem a tőlem fél méterre lógó ágra és észrevettem valamit. Gyors elrohantam a táblához a tanári pálcáért, majd nagy nehezen behalásztam vele a tárgyat. Feket volt és szerintem egy ruhadarab. Megszagoltam és erős férfi parfüm illata volt. Beleraktam egy kis szatyorba, majd a táskám aljába rejtettem a bízonyitékot.
Siettem kifelé, mert anya már ott volt.
-Te még merre voltál. -kérdezte felháborodva és az anyós ülésre tett egy díszzacskót.
-Bent hagytam a telefonom és azt kerestem.-mondtam valami kifogást, majd a zacskót felemeltem és beültem a helyére, majd visszahelyeztem az.ölembe. -Ez az enyém?-kérdeztem egy félmosoly kíséretében. Igent bólintott én még megnéztem mi az. Egy felső. Ami ebben a hónapban vagy már a huszadik.
-Köszönöm.-vigyorogtam el magam és megöleltem. Próbáltam neki örülni, ami nehezemre esett.
-Téged otthon ledoblak.-indította be a kocsit. -Én meg elmegyek vásárolni. -és elndultunk. Vállat vontam és egész úton a fekete szövetdarabon járt a fejem. Nem akartam elővenni, mert tuti kérdezösködne, így megvartam h hazaérjek, ő kirak, elhuzz, én meg mentem a szobámba. Egyből előkaptam a táskám aljából a fekete szövetet és azt fogdostam. Puha és érezni, hogy ápollt. Tiszta és meg mindig pasi illata van. A szakadások alapján, abba az ágba akadt meg, amin megtaláltam.
Egy nagyítót vettem a kezembe és szemügyre vettem a darabot. A szálak lazán álltak egymás mellett. Szóval nem annyira új ruhából vesztette el.
Mást sajnos nem tudtam megnézni, mert nem volt rajta semmilyen más nyom.
Órákig ültem a szövet felett, de semmi. Beraktam az egyik fiókba és elaludtam.
november 4. csütörtök
Reggel korán keltem, mert idegesít, hogy nem jövök rá, hogy ki vagy mi volt ez, ami okozta ezt. Elvégeztem minden dolgomat, és elindultam a suliba.
***
Mikor beértem leültem a padba és néztem, ahogy Adam közelít a terembe egy sráccal a jobb oldalán.
-Szia.-ölelt meg engem köszönés képpen.
-Hali.-mondtam, majd az ismeretlenre néztem. Ő intett egyet és mosolygott.
-Ja igen!-kapott a fejéhez. -Angel ő itt az új gyerek Caleb. - mutatott a feketehajú szépfiúra.
-Szia!-nyújtottam neki a kezem. Ő megfogta, megrázta és zsebre rakta.
-Mi ez?-szimatoltam a levegőbe. -Olyan illat van ,mint.....-hagytam abba, mert nem szabad megtudniuk, hogy olyan, mint az a szövet.
-Hát ha szexi férfi illat akkor én.-kacsintott rám Caleb.
-Milyen szerény..-mondtam, majd tettem egy kört a szememmel. De amúgy igen ez az az illat.
-Na de én megyek sziasztok!-intett és lelépett.
-Mikor jött?-kérdeztem Adamot.
-Tegnap.-mosolygott. -De kicsit fura. Olyan titokzatos pedig nagyon nyilt.
-Az.-gondolkodtam el, majd elnézek és Adam eltűnt. -Neked is szia...-mondtam magamnak és vártam, hogy elkezdődjön az óra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)